2021. április 12., 18:02

Rekordmennyiségű személyt szeretnének beoltani egy nap alatt Dániában

Oltási rekord felállítására készül hétfőn Dánia; a cél akár 100 ezer ember beoltása a koronavírus ellen országszerte a nap folyamán.

A dolog annak a főpróbája, hogy

az oltóközpontok a szükséges logisztikai és informatikai rendszerekkel készen állnak-e nagymértékben oltani rövid időn belül.

A cél, hogy felkészüljenek arra, amikor az eddiginél több, koronavírus elleni vakcina áll majd rendelkezésre.
A próbában 68 oltóközpont vesz részt.

A 100 ezer adag védőoltás beadása egy nap alatt soknak tekinthető a valamivel kevesebb mint 5,8 millió lakosú országban.

Dániában február végén tartottak már egy hasonló próbát, akkor 30 ezer dózis védőoltást adtak be egy nap alatt.

Uniós összehasonlításban Dánia egyike azoknak az országoknak,

amelyek a legnagyobb százalékban oltották be a lakosságot a koronavírus ellen.

Csaknem 870 ezren (a lakosság 14,9 százaléka) kapták meg az első adag védőoltást, 445 ezren (7,6 százalék) pedig mindkét dózist.
A próba során a Pfizer/BioNTech és a Moderna vakcináit fogják alkalmazni. Dánia március közepén felfüggesztette az AstraZeneca védőoltásának használatát az oltóanyag és a vérrögképződéssel összefüggő rendellenességek korábban jelzett nagyon ritka esetei közötti lehetséges kapcsolat miatt.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.