Ramzan Kadirov Csehországban ellopott lova "útban van a gazdájához"
Ramzan Kadirov csecsen elnök Csehországban ellopott lova már úton van gazdájához - jelentette kedden a ČTK hírügynökség Kadirovnak a Telegram közösségi platformon megjelent bejegyzésére hivatkozva.
A márciusban ellopott angol telivér versenyló értéke a cseh rendőrség szerint mintegy 16 600 euró - közölték tavasszal a cseh hatóságok. A 16 éves versenyló a Prágától észak-nyugatra fekvő Krabcice településen lévő méneshez tartozott.
Ramzan Kadirov most azt állítja, hogy a Zazu névre hallgató versenylovat az ukrán titkosszolgálat lopta el a cseh rendőrséggel együttműködve. Azt is közölte, hogy 18 ezer dollár váltságdíjért vásárolta vissza az ukránoktól. A cseh fél eddig nem nyilatkozott Kadirov állításával kapcsolatban.
- idézte a csecsen vezető ironikus nyilatkozatát a cseh hírügynökség.
A csecsen elnök 2012-ben vásárolta meg Csehországban a Darhorse névre hallgató ménest, amelyet még abban az évben nyilvántartásba vett a cseh Jockey Club. A Krím félsziget orosz elfoglalását, és az Európai Unió Oroszországgal szemben bevezetett szankcióit követően 2014-ben a cseh pénzügyminisztérium korlátozta Ramzan Kadirov hozzáférését a méneshez.