2019. november 30., 13:47

Putyin: Oroszország nem kér a genderőrületből

Vlagyimir Putyin orosz elnök egy nemzeti identitásról szóló Kreml-beli tanácskozás során arról beszélt, nem szeretné, ha országában a tradicionális családi értékek helyett a "progresszív", nyugati példákat vennék alapul.

Vlagyimir Putyin
Fotó: TASR/AP

"Néhány nyugati országban már lecserélték az anya kifejezést, szülő egyre és szülő kettőre. Remélem ez nálunk soha nem történik meg" – reagált az orosz elnök egy tanácskozáson.

A megjegyzés apropója, hogy az ülés egyik felszólalója arról beszélt, miként lehetne az orosz ifjúság egységes identitását kialakítani úgy, hogy sem vallási, sem etnikai különbségek nem akadályozzák meg azt. Viktor Vodolatszkij szerint a "szülő" és "anya" kifejezések bár ugyanazt jelentik, mégis egészen más mögöttes jelentéstartalmat hordoznak, nem felcserélhetőek, ahogy az "ország" és a "szülőföld" szavak sem.

Erre reagálva jelentette ki Putyin, arcán alig palástolt mosollyal, hogy bár nyugaton megpróbálták helyettesíteni az "anya" szót, reméli, Oroszországban erre soha nem kerül majd sor.

Az Egyesült Államok volt az első ország, amely hasonló intézkedéseket hozott. Ott még 2011-ben, Barack Obama elnöksége idején alakították át az útlevélkérelmek idevágó rubrikáit. Bár az igazsághoz hozzá tartozik, hogy azóta anya/apa/szülő trichotómiára váltottak. Franciaországban idén februárban írtak újra bizonyos hivatalos dokumentumokat, lecserélve az anya és apa szavakat egyes és kettes szülőre. Olaszországban is felmerült hasonló, de akkor a még regnáló Matteo Salvini megakadályozta az intézkedést.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.