Politikai riválisai meggyilkolásában bűnösnek találták a hivatalban lévő suriname-i elnököt
A dél-amerikai Suriname egyik katonai bírósága pénteken bűnösnek találta és húsz év börtönre ítélte Dési Bouterse hivatalban lévő elnököt, mert egy puccsot követően 1982-ben tizenöt politikai riválisát végeztette ki.
Az államfő elleni nagy horderejű per 2007 novemberében indult. A mostani ítélettel az ügyben eljáró katonai törvényszék egyelőre még nem rendelte el a jelenleg Kínában hivatalos látogatáson lévő elnök őrizetbe vételét. A szombaton Kubába utazó Bouterse fellebbezést nyújthat be az ítélettel szemben, egyelőre azonban még nem reagált.
Röviddel az ítélethirdetést követően a kormány nyugalomra intette az ország valamivel több mint félmilliós lakosságát. "A demokrácia megőrzése elsődleges fontosságú" – olvasható a kormányzati közleményben.
Az elnök 2007-es első nyilvános bocsánatkérésében "politikai felelősséget" vállalt az 1982-ben történtekért, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a kivégzéseken nem volt jelen.
Az ellenzéki pártok, valamint Hugo Essed, az áldozatok hozzátartozóinak ügyvédje Bouterse azonnali lemondását követelték. "Szégyenteljes, hogy továbbra is ő az elnök" - hangoztatta a jogász.
Bouterse először 1980-ban került hatalomra puccsal, miután Suriname 1975-ben függetlenné vált Hollandiától. 1987-ben nemzetközi nyomásra lemondott, majd 1990-ben rövid időre ismét megragadta a hatalmat. 2010-ben megválasztották elnöknek, majd újraválasztották 2015-ben. Röviddel megválasztását követően amnesztia törvényt fogadtatott el, amelyet azonban az ország alkotmánybírósága alkotmányellenesnek ítélt.
2016-ban pedig arra utasította a főügyészt, hogy azonnali hatállyal állítsa le az ellene folyó jogi eljárásokat, de a törvényszék felülbírálta ezt.
Boutersét 1999-ben egy holland törvényszék kábítószer- kereskedelem miatt 11 év szabadságvesztésre ítélte távollétében. Egy suriname-i bíróság pedig fiát, Dino Boutersét ítélte el 2005-ben, mert egy banda fejeként kokaint, lopott luxusautókat és fegyvereket csempészett.