2021. május 2., 10:04

Phenjan: az Egyesült Államok ellenségeskedésre törekszik

Joe Biden amerikai elnök és kormánytagjainak nyilatkozatai arra utalnak, hogy az Egyesült Államok ellenségeskedésre törekszik Észak-Koreával szemben, amire Phenjan megfelelő választ fog adni - tudatta  a kommunista ország külügyminisztériuma vasárnap.

Kim Dzsong Un
Fotó: TASR / AP

A Fehér Ház pénteken jelentette be, hogy végzett észak-koreai politikájának felülvizsgálatával. A KCNA észak-koreai állami hírügynökségben megjelent közlemények szerint pedig Washington "megsértette az ország legfőbb vezetésének méltóságát" azzal, hogy bírálta az emberi jogok helyzetét Észak-Koreában. Phenjan ezt provokációnak tekinti, amely szerinte arra utal, hogy az Egyesült Államok leszámolásra készül.

Kim Dzsong Kun, a phenjani külügyminisztérium amerikai ügyekért felelős igazgatója közleményében arra reagált, hogy Biden kongresszusi beszédében fenyegetésnek nevezte Észak-Korea és Irán atomprogramját, amelyeket "diplomácia és szilárd elrettentés útján" kell rendezni.

Kim szerint nem logikus és Phenjan jogainak korlátozása, ha az amerikai elnök fenyegetésnek nevezi Észak-Korea védekező elrettentő képességét. Kim szerint ez tűrhetetlen és óriási baklövés.

"Az elnök nyilatkozata világossá teszi, hogy fenn akarja tartani az Észak-Koreával szemben alkalmazott ellenségeskedést, ahogyan azt az Egyesült Államok több mint 50 éve teszi" - foglalt állást Kim Dzsong Kun.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.