2022. november 23., 17:44

Összeomlás szélén az ukrán energiaellátás, avagy mi köze Hadik Andrásnak a kritikus infrastruktúrához

Érik az orosz stratégia poshadt gyümölcse: a WHO szerint következő néhány hétben legalább hárommillió ukrán lesz kénytelen elhagyni otthonát, miután az összeomlás szélén álló kijevi államigazgatás a háború miatt képtelen számukra biztosítani az alapvető energetikai ellátást. Hiába a klímaváltozás, fűtés és áram nélkül nem lehet kibírni a telet.

orosz ukrán háború rakéta
Fotó: TASR/AP
Rakétacsapás Herszonban.

Szerdán újabb, az első hírek szerint minden eddiginél kiterjedtebb támadássorozat érte az ukrán hátországot. Az orosz hadsereg megint civil, illetve kettős felhasználású infrastruktúrákat támadott Ukrajnában.

Novemberre az ukrán mindennapok részévé vált a rendszeres áramkimaradás, a száraz csapok és a hideg radiátorok.

Vidéken még csak-csak tartható a helyzet, de a szovjet mintára panelházakba kényszerített ukrán városi lakosság igen kemény tél elé néz. Nem véletlen, hogy a frissen visszafoglalt, pontosabban az oroszok által visszafoglalni hagyott Herszonból ezrével telepítik át az embereket. Az egykor 250 ezres dél-ukrán városban mára legfeljebb 80 ezren lehetnek, a menekülők egy része távozott az oroszokkal, mások nyugat felé mentek. Megint mások pedig onnan jönnek: helyi hírforrások szerint az oroszok kivonulása óta egyre többen térnek vissza otthonaikba.

Hasonló sors vár valószínűleg Mikolajiv lakosaira is. Talán nincs még egy ukrán nagyváros, amely ennyire megszenvedte volna az ostromot, szinte teljesen megsemmisült az energetikai infrastruktúra.

Áram hol van, hol nincs, a fűtés olyan, mint a kutya vacsorája, az élet tarthatatlanná vált. Első körben a kormány az időseket, mozgáskorlátozottakat és egyéb, gondozásra szoruló állampolgárait menti ki, de a WHO becslései szerint a tél folyamán legalább 3 millió ukrán lesz kénytelen elhagyni otthonát.

Jelen állás szerint mintegy 10 millió ukrán állampolgárnak nincs állandó áramellátása és/vagy fűtése.

A nyugati megfigyelők becslése alapján az ukrán energetikai infrastruktúra nagyjából 45-50%-a megsemmisült vagy megsérült, javításuk sok idő és pénz kérdése.

Nem véletlen, hogy szétnézve a neten a következő hetekre legalább egy tucat konferenciát, online fórumot és sajtóeseményt hirdettek meg annak kapcsán, milyen, az energetikai infrastruktúrához kapcsolódó segítséget kellene nyújtania Európának az ukránok számára.

Az orosz stratégia egyértelmű, Moszkva rájött, a nyugati fegyverekkel feltápolt ukrán hadsereg túl nagy falat egy 200-300 ezres orosz haderőnek, katonából nem maradt sok, lövedékből, rakétából, tüzérségi gránátból és (egyelőre) iráni drónból viszont még akad elég. Október óta következetesen lövik az ukrán hátországot, azon egyszerű logika mentén, ha a nép nem bírja tovább a háborúval és a téllel járó szenvedést, előbb-utóbb Zelenszkij és csapata is kénytelen lesz tárgyalóasztalhoz ülni.

Ne féljünk a szótól, Ukrajna demográfiai értelemben összeomlott.

A háború kitörése óta az ENSZ adatai szerint közel 8 millió ukrán hagyta el az országot (ez a legnagyobb európai menekülthullám a II. világháború óta!), arról pedig még csak becslések sem nagyon vannak, hányan vándorolhattak át keletről és délről a még viszonylag biztonságos nyugati hátországba. Nem véletlenül mondja számos elemző, a háború már ott tart, Oroszország veresége sem jelenti Ukrajna győzelmét. Az ukrán nép által elszenvedett társadalmi károk helyreállítása talán sosem lesz lehetséges.

Az ukrán elektromos hálózat működését biztosító Ukrenergo eddig gördülő áramszünetekkel próbálkozott, hogy legalább a nagyjából folyamatos áramellátást biztosítani tudják, de a tél beköszöntével már nem lehet csak úgy 4-6 órára lekapcsolni az áramot egy-egy régióban. Az oroszok is pontosan tisztában vannak ezzel, nem véletlenül támadják következetesen a nagyobb transzformátorállomásokat és a magasfeszültségű vezetékhálózatot. Az ukrán nagyvárosok mellett működő fűtőerőművek (figyelem: nem hőerőművek, ezek nem áramot termelnek) nagy része egyelőre sértetlen, Kijev, Lvov vagy Harkiv távhőellátása hellyel- közzel biztosított. Hogy meddig, nem tudni.
Már az ókori görögök…

Különösebb hadtörténeti ismeretek nélkül is belátható, nem az orosz hadsereg az első, amelyik a „kritikus infrastruktúra” megsemmisítéséhez nyúl egy háborúban. Az viszont már nem ennyire magától értetődő, hogy a jelenség nagyjából egyidős azzal, hogy néhány tucat kőbaltával rohangáló ősember először egymásnak feszült valamikor a jégkorszak hajnalán.

A peloponnészoszi háború idején a háborúzó görög városállamok előszeretettel gyújtották fel a másik fél olajfaligeteit. Tulajdonképpen ezt is a kritikus infrastruktúrák elleni támadásnak tekinthetjük, ahogy a középkori kútmérgezéseket is. Hadtörténeti szempontból nem újdonság, amit az oroszok művelnek”

– magyarázza Dr. Somkuti Bálint hadtörténész, az MCC Geopolitikai Műhelyének kutatója, amikor arról kérdezzük, az oroszok stratégiája mennyire számít friss találmánynak.

Dr. Somkuti Bálint
Fotó:  Dr. Somkuti Bálint archívuma

A kérdés egyébként egyáltalán nem egyértelmű, ugyanis az ipari forradalom előttről nem is nagyon beszélhetünk civil infrastruktúrákról.

A lakosság túlnyomó része számára hozzáférhető közúthálózat, vízvezetékek, elektromos ellátás mind-mind az iparosodás idején jött létre. Az első, mai értelemben vett civil infrastruktúrák elleni támadások az első, de még inkább a második világháború elejére tehetők – teszi hozzá a szakember, pusztán azért, mert ekkora jöttek létre az ilyen célokra alkalmas eszközök. Somkuti ugyanakkor hangsúlyozza, a civil, pontosabban kettős felhasználású infrastruktúrák támadása mindig valamilyen katonai céllal függött össze, ilyen-olyan üzemekhez vezető közutak, vasúti hálózatok, erőművek vagy hadicélokra átalakított üzemek estek áldozatul. Ilyen volt például az 1944 május-júniusban a francia vasúti hálózat ellen indított összehangolt brit-amerikai légitámadás-sorozat, a normandiai partraszállás előkészítéseként. 

Az "eszközpark" fejlesztésével aztán egyre gyakoribbá a polgári infrastruktúra megsemmisítése vagy leblokkolása.

Az amerikai hadseregnél az első öbölháborúban, majd Szerbia 1999-es bombázásakor is alkalmaztak az elektromos hálózatot időszakosan megbénító ún. grafitbombákat. Ezek nagy kiterjedésű, de viszonylag könnyen helyreállítható leállásokat okoztak az elektromos hálózatokban, de a NATO két bevetés után végül Szerbiában is felhagyott az alkalmazásukkal. Maradtak a hagyományos bombáknál.

A kettős felhasználás kérdése: Belgrád esetében a NATO és most Ukrajna esetében az oroszok is arra hivatkoznak, nem civil, hanem úgy nevezett kettős felhasználású, azaz egyszerre polgári és hadi felhasználású infrastruktúrákat támadnak. Hogy ezt az érvelést mennyire fogadjuk el, vérmérséklet kérdése, mindenesetre a belgrádi tévészékház 16 civil életét követelő lebombázását a nyugati szövetségesek azzal indokolták, a szerb tévé a hadsereg kommunikációjához asszisztált és ellenséges háborús propagandát terjesztett. Vegyük észre, e logika mentén az összes hasonló ukrajnai támadás is „védhető”!

Somkuti szerint a kettős felhasználás menekülőútja szinte az összes lehetséges civil célpontnál rendelkezésre áll. A nemzetközi jog szempontjából rendkívül homályos zóna ez – mondja, a vasúti- és közúti vagy az elektromos hálózat ellen intézett támadásokra nehéz ráfogni, hogy nem volt katonai céljuk. Legfeljebb egy-egy vízierőmű, gát, esetleg személyszállításban résztvevő jármű elleni szándékos(!) támadás tekinthető egyértelműen polgári infrastruktúra elleni támadásnak.

… meg a rómaiak is

A másik általunk megkérdezett szakembernek nem az ókori görögök, hanem a rómaiak jutottak eszébe a témáról. Dr. Robert C. Castel biztonságpolitikai szakember Julius Caesar és a gallok háborúját hozta fel példaként. A stratégiai infrastruktúrák megsemmisítéséhez egészen a legutóbbi időkig előbb le kellett győzni az ellenség a hadseregét, hogy egyáltalán azok közelébe jussanak.

Nem volt egyszerű átnyúlni a front felett.”

– mondja Castel, „bár Hadik András ügyesen érte el a porosz hátországot, megsarcolta Berlint, de ez volt a ritkább.”

Végül a modern hadviselés tette lehetővé a hétmérföldes lépést.

 Az első világháborúban kezdetleges formában mind a kritikus infrastruktúrák elleni, mind a lakosság megfélemlítésére szolgáló terrorbombázás megjelent. „A stratégiai célú bombázások mindkét típusa megfigyelhető volt” – magyarázza Castel, hozzátéve, hogy a koncepció tulajdonképpen a második világháború után érett csak be igazán.

Robert C. Castel
Fotó:  Israel Democracy Institute

Három nagy változást érdemes kiemelni ebből a korból, tudjuk meg a szakembertől. Az első adja magát, megjelent az atombomba. A második is könnyen belátható, egyszerűen több lett a célpont, kiterjedtebb a kritikus infrastruktúra, ráadásul jobban is függünk ezektől. Nagyszüleink még leélték az életüket egy pottyantós vécével meg egy mosdótállal, ma, ha nincs meleg víz egy meghibásodás miatt, sokan inkább le sem zuhanyoznak. A harmadik tényező technikai jellegű. A mikroelekrotechnikai forradalom minden eddiginél pontosabb csapásmérést tett lehetővé – magyarázza Castel.

Az ukrán háborúban a fenti háromból kettő megjelenik. Atombombát szerencsére még nem vetettek be!

Somkutihoz hasonlóan Castel is a koszovói háborút hozza fel példaként arra a kérdésünkre, vajon sikerülhet-e térdre kényszeríteni egy modern államot pusztán infrastruktúrák ellen irányuló csapásmérésekkel. Szerbiában mindez „körülbelül sikerült” csak, véli, ugyanis mai napig nem egyértelmű, vajon önmagában a bombázás, az elszenvedett károk bizonyultak-e elégnek Belgrád kapitulációjához, vagy az akkor már egyre valószínűbb szárazföli NATO-intervenció rémére is szükség volt.

A millió dolláros kérdés

Szó szerint! Hogy Ukrajna képes lesz-e tartania magát a katonai, polgári vagy kettős felhasználású infrastruktúrája ellen indított orosz támadásokkal szemben, tulajdonképpen pénzkérdés.

Kap-e minden eddiginél nagyobb kiterjedésű, hatékonyabb rakétapajzsot? Kap-e a légelhárító rendszerekbe való modern rakétákat? Kap-e elég humanitárius segítséget ahhoz, hogy a hárommillió lakhelyét elhagyó ukrán menekült ne döntse be az ellátórendszert az ország azon részein, ahol az még többé-kevésbé működik?

Súlyos kérdések ezek, amelyek meghatározzák majd, meddig tart még ez a szörnyű háború.

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.