2021. július 12., 08:00

Őrizetbe venni, nem pedig megölni akarták a haiti elnököt a merénylet gyanúsítottjai

A Jovenel Moise haiti elnök elleni merénylet végrehajtásával vádolt kolumbiai és haiti-amerikaiak csoportja tanúvallomásában azt állította, hogy őrizetbe akarták venni az államfőt, nem pedig megölni - közölte vasárnap a Miami Herald című amerikai lap az ügyre rálátással bíró személyekre hivatkozva.

haiti elnök
Fotó: TASR/AP
Claude Joseph, megbízott elnök tart sajtótájékoztatót.

Fegyveresek szerdára virradóra ölték meg a rezidenciáján Jovenel Moise haiti elnököt. A támadásban megsebesült az elnök felesége, Martine Moise is, akit válságos állapotban szállítottak át egy floridai kórházba. A helyi hatóságok az ügyben 26 kolumbiai állampolgárt és két haiti-amerikait vettek őrizetbe, mondván, hogy egy bérgyilkos egységhez tartoztak.

A Miami Herald értesülése szerint az egység feladata Moise elfogása és az elnöki palotába történő átszállítása lett volna. A két haiti-amerikai James Solages és Joseph Vincent a nyomozóknak elmondta, hogy tolmácsként működtek közre a kolumbiai kommandó mellett. Azt állították, hogy amikor megérkeztek az elnöki rezidenciára, holtan találták Moisét. A haiti rendőrség nem reagált megkeresésekre az ügyben.

A közösségi médiában a hétvégén Moise boncolásáról jelentek meg fényképek és röntgenfelvételek, amelyeken látni lehetett betört koponyáját, több eltört csontját és lövedékek lyuggatta testét, ami mind alátámasztotta a merénylet brutális jellegét. A Reuters hírügynökség ugyanakkor nem tudta független forrásból ellenőrizni a felvételek valódiságát.

A gyilkosság és a bizonytalanság, hogy ki állhat a merénylet hátterében, tovább súlyosbította a biztonsági helyzetet az országban.

Washington vasárnap közölte, hogy szakértőket küld Haitire a biztonsági és egyéb szükségletek felmérésére. Egy magas rangú amerikai tisztségviselő közlése szerint Joe Biden amerikai elnök a szakértői csoport jelentésének fényében fog "a további teendőkről dönteni". Az illetékes hozzátette, hogy az Egyesült Államok regionális partnereivel és az ENSZ-szel is egyeztetni fog az ügyben.

Az Egyesült Államok korábban visszautasította Haiti katonai segítség iránti kérését, az ENSZ-nek pedig a Biztonsági Tanács felhatalmazására lenne szüksége ahhoz, hogy csapatokat küldjön.

Több haiti csoportosulás is tüntetésekre szólított fel Claude Joseph ügyvivő miniszterelnökkel szemben, akit Moise néhány nappal a merénylet előtt felmentett hivatalából, és a korábban a belügyi tárcát is vezető Ariel Henry-t nevezte ki utódjául.

Haitit politikai válság sújtja, Moisét - aki ellen nemrég erőszakos tüntetéseket is szerveztek - korrupció mellett azzal is vádolták, hogy bűnbandákkal áll kapcsolatban. A nyugati félteke legszegényebb országának egyes részeit fegyveres csoportok ellenőrzik.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.