2022. augusztus 19., 10:48

Orbán Viktor: Az orosz-ukrán háború valószínűleg véget vet a Nyugat hegemóniájának

Terjedelmes interjút adott Orbán Viktor magyar miniszterelnök a német Tichys Einblick folyóiratnak. A teljes beszélgetést ugyan csak a folyóirat szeptember elején megjelenő számában közlik majd, de a közismert német külpolitikai újságíró, Roland Tichy által alapított újság honlapján már elérhető néhány érdekes részlet.

orbán viktor
Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda

Az interjú egyik legerősebb állítása, hogy az Európai Unió sajnos gyengébben kerül ki az orosz-ukrán konfliktusból, mint volt annak előtte, miközben - mondja a magyar kormányfő - más régiók, más országok megerősödnek általa.

Könnyen elképzelhető hát, állítja Orbán, hogy az orosz-ukrán háború "látványosan véget vet majd" a nyugati "felsőbbrendűségnek".

A magyar miniszterelnök négy központi állítás mentén vázolta fel a háborúval kapcsolatos gondolatait. Ezeket a teljes interjúban minden bizonnyal jobban kibontva ismerjük majd meg, a Tichys Einblick honlapján megjelent előzetes csak négy tőmondatban foglalja össze ezeket:

1. A Nyugat katonai értelemben nem tudja megnyerni az ukrajnai háborút.

2. A szankciók nem destabilizálták Oroszországot.

3. Ezzel szemben Európa elképesztő károkat szenved el miattuk.

4. A világ nem sorakozott fel Ukrajna, az Egyesült Államok és a Nyugat mögé. 

A világ jelentős része tüntetőleg nem állt be a sorba: a kínaiak, az indiaiak, a brazilok, Dél-Afrika, az arab világ, Afrika. (...) Könnyen lehetséges tehát, hogy ez lesz az a háború, amely véget vet a Nyugat fölényének.

Ezzel együtt - mondta Orbán - rengetegen vannak, akik profitálni tudnak majd a háborúból.

A megoldás az, hogy akik rendelkeznek saját energiaforrásokkal, azok profitálnak. Az oroszoknak hasznára van. Az Európai Unió Oroszországból származó importja negyedével csökkent, közben a Gazprom bevételei megduplázódtak. A kínaiak, akik eddig rászorultak az arabok kegyére, most profitálnak. (...) Hasznára van mindez a nagy amerikai vállalatoknak is. 

- jegyezte meg Orbán, utalva arra, hogy az amerikai energetikai nagyvállalatok bevételei mekkorát nőttek a háború kitörése óta. A Tichys Einblick azt írja, az Exxon bevételei megduplázódtak, a Chevronéi megnégyszereződtek, míg az alaszkai nyersolajban utazó ConocoPhillips-nél hatszoros bevételnek örülhetnek.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.