Nincs összefüggés azon halálesetek között, akiket Astra Zenecával oltottak be Dél-Koreában

2021. március 8., 10:46
ma7 | MTI

A dél-koreai egészségügyi hatóságok bejelentették hétfőn, hogy nem találtak ok-okozati összefüggést az AstraZeneca gyógyszergyártó cég koronavírus-vakcinája és azon nyolc ember elhalálozása között, akit ezzel oltottak be.

Fotó: Tasr/AP

Mind a nyolc embernek volt valamilyen alapbetegsége,

és az oltóanyag károsan hatott a szervezetükre, de nem találtak bizonyítékot arra, hogy a vakcina okozta a halálukat

- közölte sajtótájékoztatóján a járványügyi és betegségmegelőzési hivatal igazgatója.  

Dél-Koreában másfél héttel ezelőtt kezdődött el a koronavírus elleni tömeges oltás, amelyet az AstraZeneca készítményével kezdtek meg, de egy napra rá a Pfizer/BioNTech oltóanyagával is oltottak már. Elsőként az idősotthonok lakóit és dolgozóit oltották be. Most vasárnapig 316 865 ember kapta meg a vakcina első adagját.

A korábbi tervekkel ellentétben az egészségügyi hatóságok

csak a 65 év alattiak esetében engedélyezték az AstraZeneca vakcinájának beadását, arra hivatkozva, hogy az idősebb korosztály esetében nincs elég adat az oltás hatékonyságára vonatkozóan.

Ugyancsak hétfőn elrendelték, hogy

tesztelni kell a koronavírusra az országban élő csaknem százezer külföldi vendégmunkást, mert a fertőzés megjelent munkásszállókon és üzemekben.

Mintegy 12 ezer munkahelyen fognak tesztelni. A járványügyi hivatal vezetője ezzel kapcsolatban elmondta, hogy

ezeknek az embereknek az esetében nehéz korai szakaszban felfedezni a vírus terjedését, mert ők általában is nehezebben jutnak hozzá az orvosi ellátáshoz, ráadásul sok illegális munkavállaló van az országban.

A vendégmunkások munkakörülményeit nemrég elkezdték felülvizsgálni, miután holtan találtak egy kambodzsai nőt abban a melegházban, amelyben dolgozott és télvíz idején is lakott.

A dél-koreai hatóságok azt tervezik, hogy

a harmadik negyedévig minden állampolgár megkapja az első adag vakcinát, és novemberre elérik a nyájimmunitást.

Mun Dzse In dél-koreai elnök ingyenes oltást ígért az ország 52 millió lakosának.

Kövesse facebook oldalunkat is!