New York állam betiltotta az anya és az apa kifejezéseket
New York állam demokrata vezetése a napokban egy olyan jogszabályt fogadott el, amely megtiltja az anya és az apa szavak használatát a hivatalos jogi formulációkban, így a törvények szövegében is – számolt be több hírforrás, köztük a New York Post is.
New York állam és demokrata vezetése már hagyományosan a gender és az LMBTQ-lobby más „haladár” témáinak zászlóvivőjének számít, és mivel a vonatkozó szabályozás szerint ezek a témák és a velük kapcsolatban alkotható törvények a tagállamok hatálya alá esnek, nincs is hiány a hasonló jellegű hírekből ebben a tagállamban sem.
A mostani lépést azonban még a korábbiaknál is kirívóbbnak tartják az egyes helyi sajtótermékekben is megjelent bírálatok, amelyek közül néhány karakteresebb egyenesen azt állítja, hogy ezúttal már a demokraták háborút hirdettek a hagyományos családdal szemben.
A törvényi változtatás előterjesztői azzal érveltek a szabályozás átültetése mellett, hogy az szükséges a gendersemleges kifejezéseknek a jogrendbe történő beültetéséhez. Luis Sepulveda demokrata párti állami szenátor egyenesen azt állította, a törvény elfogadása „elengedhetetlen” ahhoz, hogy ne álljanak elő egyenetlenségek a már meglévő szabályozások között.
Bár nehezen hihető feltételezés, hogy a világ legnagyobb adósságállománya mellett fokozódó gazdasági problémákkal küzdő, és ki tudja hány aktuális fegyveres vagy gazdasági konfliktusban szerepet játszó Amerikai Egyesült Államok átlagpolgára egy ilyen témát szeretne kiemelten kezelni, a new yorki demokratákat vezető Kathy Hochul és társai ezt nyilvánvalóan másképpen látják. Ezen a ponton fogta meg a kialakult, abszurdba hajló helyzetet és a közelgő őszi választások kapcsán nagyobb hanggal megjelenő témát a republikánusok helyi kormányzójelöltje Bruce Blakeman is, aki ugyancsak a család elleni háborúnak nevezte az ötletet, hangoztatva: a szülők két szeretettel teli megnevezését akarják kiebrudalni a törvényekből a demokraták.