Mikor legyen a két elnökjelölt vitája? Egyelőre erről megy a vita
A következő elnökjelölti televíziós vita helyéről és idejéről keveredett üzenetváltásba Donald Trump és Kamala Harris pénteken és szombaton.
Donald Trump, a republikánusok elnökjelöltje pénteken Truth Social-oldalán jelezte, hogy új időpontot akar, szeptember 4-ét, valamint módosított helyszínt és lebonyolítást. Válaszul Kamala Harris szombaton azt közölte, hogy ő a Joe Biden elnökjelöltségét feltételezve megbeszélt szeptember 10-ei vitára készül.
Donald Trump azzal érvelt, hogy az ABC országos televízióval szeptember 10-ére tervezett elnökjelölti vita másik szereplője Joe Biden lett volna, a feltételeket a Biden-kampánycsapattal egyeztették. A republikánus elnökjelölt emellett egy jogvitára hivatkozott az ABC csatornával, és annak egyik műsorvezetőjével, George Stephanopoulosszal.
Michael Tyler, a Harris-kampány vezetője megfutamodással vádolta Donald Trumpot, és hozzátette, hogy nyitottak az egyeztetésre további viták megszervezéséről, a már korábban lekötött szeptember 10-ei eseményt követően.
Az amerikai elnökválasztási kampány első televíziós vitáját június 27-én tartották Donald Trump és Joe Biden között a CNN hírtelevízió stúdiójában. Joe Biden ott mutatott teljesítménye után indult a demokrata párton belül vita, amely odáig vezetett, hogy július 21-én bejelentette visszalépését a demokrata párti elnökjelöltségtől.
A Donald Trump által javasolt Fox News hírtelevíziót a republikánusokhoz közel állóként emlegetik, míg a CNN-t és az ABC-t a demokratákhoz közeliként szokták elhelyezni az amerikai médiatérképen.