2020. november 27., 20:15

Michel Zecler lesz a francia George Floyd?

A „francia George Floyd” ügyeként is elhíresülhet az a múlt szombati incidens, amelyben három rendőr intézkedés közben tettleg bántalmazott egy fekete férfit. A párizsi ügyészség nyomozást rendelt el, a baloldali pártok Emmanuel Macronnak a rendőrséget védő törvénytervezetét támadják.

 Michel Zecler
Michel Zecler producer
Fotó: En24World

A nagy port kavart eset múlt szombat este történt Párizs tizenhetedik kerületében. A vizsgálat alá vont három rendőr a jelentésében és a kihallgatása során is arról számolt be, hogy szombat éjjel igazoltatni akarták Michel Zeclert, a zenei producerként dolgozó fekete bőrű férfit, mert a kijárási tilalom ellenére is az utcán tartózkodott, és a kötelezően előírt maszkot sem viselte. Elmondásuk szerint az igazoltatás megkezdésekor Zecler megpróbált elmenekülni és visszahúzódni zenei stúdiójába, valamint a rendőröket is erőszakkal magával vonszolni az épületbe.

Állításuk szerint a férfi megütötte és megrúgta őket, valamint megkísérelte elvenni tőlük szolgálati fegyverüket.

Az esetet követően Michel Zeclert azonnal őrizetbe vették, és eljárást indítottak ellene közfeladatot ellátó személyek ellen elkövetett szembeszegülés és bántalmazás miatt, és 48 óráig tartották fogva.

Csakhogy a stúdió biztonsági kamerájának felvételei arról tanúskodtak, hogy a három rendőr Zeclert erővel megragadva nyomja be a stúdióba, ahol a fekete férfit ököllel és bottal verik. A képsorokon az látszik, hogy Zecler próbálja magát megvédeni, de nem emel kezet a rendőrökre.

A biztonsági kamera által rögzített képkockák felbukkanása után a zenei producert szabadon bocsátották, a három rendőrt pedig négy hónapra felfüggesztették a szolgálatból, és ellenük vizsgálat indult. Az ügyben egy negyedik rendőr ellen is nyomoznak, aki erősítésként érkezett a helyszínre, és aki könnygázgránátot dobott a stúdióba.

Zecler szabadon bocsátása után napvilágra került az ő beszámolója is, ami teljesen ellentmond a rendőrökének. Ügyvédje, Hafida El Ali tájékoztatta a sajtót arról, hogy védence már az első percben is világosan elmondta a kihallgatása során, hogy pontosan mi történt, de a videófelvételek felbukkanása előtt senki nem hitt neki, mert védence színes bőrű.

Az ügyvéd kifejtette, hogy a biztonsági kamerák és a járókelők felvételei nélkül a producer most rács mögött, vizsgálati fogságban ülne, és semmivel nem tudná alátámasztani az igazát és azt, hogy a rendőrök valótlanságokat állítottak. – A fekete bőrű gyanúsított szava semmit nem érne a rendőrök állításaival szemben – figyelmeztet az ügyvéd. Kifogásolta, elfogadhatatlannak nevezte azt, hogy az esetben résztvevő járőröket csak felfüggesztették, és nem vették őrizetbe.

Teljes biztonság című törvényjavaslat nagyszabású tiltakozáshullámot váltott ki a francia újságírók, szakszervezeteik, emberi jogi csoportok és civilek részéről is. Az új törvénytervezet szabályozza a rendfenntartó erőkről készült felvételek közzétételét a médiában, beleértve a közösségi oldalakat is. Az új tervezet hatályba lépésétől ugyanis a képkockák (vagy fotók) csak úgy lennének publikálhatók, ha a felvételek készítői a rendőrök arcát kitakarják, hogy a közszolgálatot ellátó személyek ne legyenek felismerhetők.

A törvény leginkább vitatott része a 24. cikkely, amely a szabályt megsértőket egy év börtönbüntetéssel és 45 ezer euró bírsággal sújthatja.

A törvény ellen tiltakozó újságírók és jogvédők azonban azt kifogásolják, hogy az új törvény, ha életbe lép, nemcsak súlyosan korlátozza majd a sajtószabadságot és ellehetetleníti a munkájukat, hanem szabad utat enged a szerintük már így is elszabadult rendőri brutalitásnak.

Gérald Darmanin belügyminiszter Michel Zecler ügyével kapcsolatban határozottan kijelentette, ha a vizsgálat bebizonyítja a rendőrök bűnösségét, akkor véglegesen kizárják őket az állományból, valamint elismerte, hogy a rendőrök bűnössége „a köztársaság értékeinek a megcsúfolása lenne”.

Fabien Roussel, a Francia Kommunista Párt országos titkára szombatra tüntetést szervez, hogy a tüntetők együtt követeljék a Teljes biztonság törvény visszavonását és a köztársasági rendőrség megújítását, mert „a rasszista rendőrség túlkapásai mindennaposak”, vélekedett.

Emmanuel Macron államfő még hivatalosan nem nyilatkozott az ügyben, de francia sajtóbeszámolók szerint sokkolták a történtek.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.