2021. április 24., 17:17

Merkel szerint szigorú intézkedésekre van szükség a járvány feltartóztatása érdekében

A többi európai országban tapasztaltakra tekintettel nincs alternatívája a Németországban szombattól hatályba lépett szigorú, koronavírus elleni intézkedéseknek, vagyis az úgynevezett vészfékrendszernek - közölte Angela Merkel német kancellár.

Fotó: TASR/AP

"Egyetlen országnak sem sikerült a járvány harmadik hullámának megtörése után lazításokat bevezetnie anélkül, hogy előtte kemény intézkedéseket hozott volna, mint az éjszakai kijárási tilalmak" - jelentette ki a német kancellár heti videóüzenetében.
Mint mondta, ezért Németország sem kerülheti el ezeket az intézkedéseket. Hangsúlyozta, hogy csakis a héten elfogadott korlátozásokkal lehetséges belátható időn belül apasztani a fertőzöttek számát.

Merkel kiemelte, hogy a pandémia leküzdésében kulcsszerepet játszó oltási kampány kezd lendületbe jönni. Németországban eddig a lakosság 7 százalékát immunizálták teljes körűen. A Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) szerint a lakosság 22,8 százaléka kapta meg eddig valamelyik vakcina legalább első adagját. 

A kereszténydemokrata politikus rávilágított a kórházak intenzív osztályaira nehezdik rendkívüli nyomásra. "Igazi segélykéréseket hallunk az orvosoktól és az ápoló személyzettől" - mondta.

Christine Lambrecht német igazságügyi miniszter közölte, hogy a teljesen beoltott emberek esetében bizonyos korlátozásokat feloldhatnak. "Amennyiben megállapítást nyer, hogy az oltás nemcsak a betegség kialakulása, de a vírus terjedése ellen is véd, úgy azt figyelembe kell venni az intézkedések meghozatalánál" - mondta Lambrecht a Handelsblatt című német lapnak nyilatkozva. Hozzátette, ez nem valamiféle előjog az immunizált emberek számára, hanem alkotmányos követelmény.

A tárcavezető szerint hétfőn vitathatják meg az erre vonatkozó felvetéseket. A szövetségi parlament (Bundestag) szerdán fogadta el a fertőző betegségek és járványok elleni védekezésről szóló törvény módosításával kialakított rendszert, amely a szövetségi kormánytól és a tartományi kormányoktól függetlenül, automatikusan beindul minden közigazgatási egységben, ahol tartósan - egymás után három napon keresztül - száz fölött van az előző hét napon regisztrált új fertőződések százezer lakosra vetített száma, azaz a hétnapi fertőzésgyakoriság.

A legfőbb szigorítás, hogy száz feletti hétnapi fertőzésgyakoriság esetén részleges kijárási korlátozást kell elrendelni este tíz és reggel öt óra között. A részlegesség azt jelenti, hogy a kutyasétáltatás, az egészségügyi séta és a kocogás éjfélig még engedélyezett, és halaszthatatlan ügy, például munkavégzés céljával bármikor el lehet menni hazulról.
 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.