2021. december 28., 11:21

Megszigorították a korlátozásokat Németországban

Életbe léptek az omikron nevű koronavírus-variáns terjedésének lassítását szolgáló járványügyi korlátozások kedden Németország összes tartományában.

Németország koronavírus
Fotó: TASR / AP

A legfontosabb új szabály szerint legfeljebb tíz ember vehet részt családi eseményen vagy egyéb magánrendezvényen, ha beoltatták magukat az új típusú koronavírus okozta betegség ellen, vagy igazoltan átestek a fertőzésen. Az oltatlanokra az a már novemberben bevezetett előírás érvényes, hogy a saját háztartásuk tagjaival és legfeljebb egy további háztartás két tagjával tölthetik együtt az időt.    

Az éjszakai szórakozóhelyeket határozatlan időre bezárták, a tömegrendezvények elmaradnak

- így helyszíni közönség nélkül tartják meg a  sportversenyeket is -, és szilveszterkor tilos a gyülekezés és a tűzijátékozás közterületen.

Az új korlátozások kiegészítik az eddigieket, amelyek az oltatlanokat sújtották, így például kitiltották őket a közösségi élet zárt térben zajló eseményeiről és a kiskereskedelemből, kivéve az alapellátást biztosító boltokat.

Németországban egyelőre enyhül a járvány, a napi új fertőződések száma december eleje óta csökken - kedd reggel 21 080 esetet jelentettek az előző 24 órából, szemben az egy héttel korábbi 23 428-cal -, de megjelent és halálos áldozatot is szedett már az omikron, a SARS-CoV-2 minden korábbinál ragályosabb változata.

A szövetségi kormány szerint elkerülhetetlen, hogy az omikron "leváltsa" az egyelőre uralkodó delta variánst, és elindítsa a járvány újabb, ötödik hullámát. A járvány karácsonytól számítva 1-3 héten belül várt hulláma az egyszerre megbetegedő munkavállalók nagy száma miatt akár az úgynevezett kritikus infrastruktúra - például az egészségügyi ellátórendszer, a rendőrség és az áramszolgáltatás - működését is veszélyeztetheti a kormány és szakértői szerint.

A fenyegető omikron-hullám miatt vezették be a fertőzésveszéllyel járó érintkezések, találkozások számának csökkentését szolgáló új korlátozásokat,

melyekről a szövetségi kormány és a járványügyi védekezés gyakorlati megvalósításáért felelős tartományi kormányok vezetőinek karácsony előtti tanácskozásán állapodtak meg.

Az omikron elleni védekezés másik fő területe az oltási kampány, mindenekelőtt az új variáns semlegesítését elősegítő emlékeztető oltások beadásának felgyorsítása. Karl Lauterbach szövetségi egészségügyi miniszter vasárnapi bejelentése szerint sikerült teljesíteni az első célt, vagyis azt, hogy karácsonyra elérje a harmincmilliót a beadott frissítő oltások száma. A következő cél a hatvanmillió, amelyet legkésőbb január végén kell elérni. Ugyancsak január végére kell 80 százalékra emelni a legalább egy adag oltással rendelkezők arányát.

A szövetségi kormány keddi adatai szerint a német lakosság 73,9 százaléka - 61,5 millió ember - kapott legalább egy adag védőoltást a Covid-19 ellen. Teljes oltással a lakosság 70,9 százaléka - 59 millió ember - rendelkezik. Az emlékeztető oltást a lakosság 36,6 százaléka - 30,4 millió ember - kapta meg.
Az oltatlanok 21,7 millióan vannak, a lakosság 26,1 százalékát teszik ki. Közülük 4 millióan - a lakosság 4,8 százaléka - ötévesnél kisebb gyerekek, akiknek egyelőre nincs oltóanyag.
 
Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.