2021. március 20., 12:35

Megfertőződött a pakisztáni kormányfő

Megfertőződött a koronavírussal Imran Hán pakisztáni kormányfő, két nappal azután, hogy megkapta a betegség elleni oltást - közölte szombaton a dél-ázsiai iszlám köztársaság egészségügyi minisztere.

Pakisztán Imran Khan
Fotó: TASR/AP

A pakisztáni kormányfő „önkéntes karanténba” vonult otthonában

- írta Twitter-oldalán Fejszál Szultán egészségügyi miniszter.

A 68 éves miniszterelnök számos találkozón vett részt az elmúlt néhány napban. Maszk nélkül szólalt föl Iszlámábádban egy biztonságpolitikai konferencián, amelyen sokan vettek részt. Szintén maszk nélkül vett részt pénteken egy projekt elindításán, amelynek a célja a szegények lakhatási körülményeinek a javítása.

Imran Hán csütörtökön kapta meg a koronavírus elleni oltás első adagját, a kínai Sinopharm vakcináját.

A 220 millió lakosú Pakisztánt minden valószínűség szerint elérte a járvány harmadik hulláma; ismét meredeken emelkedik a koronavírus-fertőzöttek száma. A kormányzat által közölt adatok szerint az elmúlt 24 órában 3876 új fertőzöttet szűrtek ki. Utoljára július elején nőtt ilyen ütemben a fertőzések száma. Az összes regisztrált koronavírus-fertőzött száma ezzel meghaladja a 620 ezer főt. A Covid-19-betegség halálos áldozatainak a száma hivatalosan 13 800.

Pakisztánban március 10-én az idősekkel kezdték el a lakosság beoltását.

Előzőleg az egészségügyi dolgozók jó része elutasította a felajánlott kínai vakcinákat, mondván, nem bízik bennük.

A dél-ázsiai országban egyelőre a kínai Sinopharm és CanSinoBio, a brit-svéd AstraZeneca, valamint az orosz Szputnyik V vakcinák vészhelyzeti használatát hagyták jóvá.
Megosztás
Címkék