2021. április 29., 17:57

Megdöbbentő erőszak: így bántak el a londoni lelkésszel - VIDEÓVAL

Durván ráncigálva tartóztattak le egy 71 éves lelkészt London egyik külvárosi részén, miután a klasszikus családmodellről, illetve a férfi és nő közötti házasságról beszélt egy utcai rendezvényen. 

John Sherwood
John Sherwood
Fotó: Facebook

A hatóságokhoz érkezett bejelentések szerint a lelkész prédikációja gyűlöletbeszédet és homofób kijelentéseket tartalmazott.

John Sherwood lelkész és társa az észak-nyugat londoni külváros, Uxbridge központjában tartott nyilvános prédikációt, ahogy azt korábban már többször is tették. Legutóbb azonban többen bejelentést tettek a lelkész ellen, akit végül le is tartóztattak.

Ez alkalommal a két prédikátor arról beszélt, miként távolodik el a brit társadalom a keresztény értékektől. Szerintük ez megmutatkozik például a házasság újraértelmezésében az azonos neműek házasságával, amit ők a bibliai tanítás elleni támadásnak minősítettek.

Sherwood lelkész prédikációjában a Biblia verseire hivatkozva kifejtette, Isten célja az emberiség megteremtésekor az volt, hogy az emberek családokban éljenek, a családok élén pedig egy anya és egy apa álljon, ne pedig két anya vagy két apa. A lelkész arról is beszélt, hogy Isten csak két nemet, férfit és nőt teremtett.

Az igehirdetés alatt azonban számos rendőr érkezett a helyszínre, akik arról értesítették a lelkészt, hogy három panasz is érkezett a prédikáció miatt.

Azok szerint a beszéd homofób kijelentéseket tartalmazott, ezzel pedig ijedtséget és szorongást okoz.

A prédikátorok felhívták a rendőrség figyelmét arra, hogy ők vallásuk meggyőződéseiről beszélnek, a rendőrség szerint azonban bizonyos témákról nem lehet beszélni nyilvános helyen, mert az sérthet másokat. Bár a lelkészek felvetették, hogy őket az LMBTQ-felvonulás sérti, a hatóság ezt az érvet nem fogadta el. Sherwood lelkész azt is hangsúlyozta, hogy szólásszabadság van, és a panaszok miatt még nem fogja abbahagyni az igehirdetést, ha pedig valakinek nem tetszik, amiről beszél, akkor szabadon távozhat.

Miután azonban folytatta beszédét, többen – akik magukat biszexuálisnak és leszbikusnak vallották – közbekiabáltak, homofóbiával és gyűlöletbeszéddel vádolták meg a lelkészt.

A hatóságok ezután közbeléptek, elvették Sherwood Bibliáját, durván ráncigálva megbilincselték az idős férfit, és letartóztatták, amiért nyugtalanságot és szorongást okozott. Sherwoodot egy éjszakára egy rendőrségi fogdában tartották, és bár másnap dél körül elengedték jelenleg is eljárás folyik ellene.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.