Márciusra elkészülhet a Pfizer omikron elleni vakcinája
Ezt Albert Bourla, a Pfizer gyógyszergyártó vállalat főnöke jelentette ki hétfőn az amerikai CNBC televíziónak. Mint elmondta, sok országból, ahol tombol az omikronjárvány és rengeteg a fertőzött, nagy az érdeklődés az új vakcina iránt.
Ez a vakcina márciusra lesz kész, mondta.
– tette hozzá.
Bourla kifejtette, hogy a két adag oltás és a megerősítő vakcina kellő védelmet nyújt a betegség súlyos lefolyása ellen az erősen fertőző omikron esetében is.
A kimondottan az omikronra kifejlesztett új oltóanyagnak azt kellene megakadályoznia, hogy ez a variáns áttörje a szervezet már kialakult védelmét.
Hatalmas fertőzöttszámokat produkálnak azok az országok is, ahol magas az oltottság.