2021. május 31., 14:18

Magyar kitüntetés a kínai külügyminiszternek

Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter magas állami kitüntetést adott át kínai kollégájának, Vang Jinek hétfőn a távol-keleti ország Kujcsou tartományában.

Hálából a vakcinákért
Szijjártó Péter és Vang Ji
Fotó: Facebook/Szijjártó Péter

A ceremónián Szijjártó kijelentette, hogy a koronavírus-világjárvány során Ji bizonyította barátságát, segítségének köszönhetően ugyanis már több mint egymillió magyar ember életét "tudtuk biztonságba helyezni, azáltal, hogy lehetőségünk nyílt a Sinopharm oltóanyagának megvásárlására, ez a segítsége nélkül nem valósulhatott volna meg".

A politikus ezután a "magyar emberek nagyrabecsülésének és köszönetének jeleként" átnyújtotta hivatali partnerének a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést.

A kínai külügyminiszter köszönőbeszédében hangsúlyozta, hogy ez a lépés is jól mutatja a két ország jó kapcsolatát, a két nép mély barátságát, illetve azt, hogy a felek támogatják egymást a bajban.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.