Magyar7 - 2024/31.
Magyar varázsmeséink nyomában, népfogyatkozás helyett néptölte és párizsi reményeink
Magyar7 - 30. száma
2023. augusztus 5., 11:58

Letartóztatták a volt pakisztáni miniszterelnököt

A pakisztáni rendőrség szombaton letartóztatta Imrán Hán korábbi pakisztáni miniszterelnököt az ország keleti részén fekvő Lahore városában található otthonában - erősítette meg Intazar Husszain Pandzsutha, a volt kormányfő ügyvédje szombaton.

Rászálltak
Imrán Hán
Fotó: Wikipédia

Idén ez már a második alkalom, hogy őrizetbe veszik a népszerű ellenzéki politikust, akit most átszállítanak az ország fővárosába, Iszlámábádba.

Szombaton egy bíróság három éves börtönbüntetésre ítélte Hánt hivatali ideje alatt elfogadott ajándékok eltitkolása miatt.

A bírósági ítélet öt évre eltiltja a korábbi kormányfőt a politikai szerepvállalástól is, ami megakadályozhatja visszatérését a pakisztáni belpolitikába.

Mióta 2022 áprilisában bizalmatlansági indítvánnyal eltávolították a hatalomból, Hán ellen több mint 150 ügyben indult jogi eljárás, a többi között korrupció, terrorizmus, illetve erőszakra való felbujtás vádjával, miután tavaly májusban a halálos áldozatokkal is járó tüntetések során támogatói országszerte több helyen megtámadták a pakisztáni kormányzat épületeit és a hadsereg létesítményeit.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.