Lelőttek egy görögkeleti ortodox papot Lyonban
Szombat délután négy óra környékén lelőttek egy görögkeleti ortodox keresztény papot Lyonban, Franciaországban, miközben éppen zárta be templomát a nap végén. Az áldozat súlyos állapotban került kórházba, jelenleg is az életéért küzdenek – állította a rendőrség szóvivője az ABC News szerint. A szóvivő azt is hozzátette, hogy az elkövető sikeresen elmenekült, jelenleg is keresik a hatóságok.

Nem ez az első keresztényellenes súlyos bűncselekmény az elmúlt napokban. Csütörtökön iszlamisták megtámadták egy nizzai templomot, melyben három ember meghalt, egyikőjüket az elkövető terrorista le is fejezte, hasonlóan az elmúlt hetekben meggyilkolt francia történelemtanárhoz, Samuel Paty-hoz. A csecsen elkövető azért fejezte le a középiskolai tanárt, mert ő a Charlie Hebdo szatirikus magazin Mohammed prófétáról szóló karikatúráját mutatta meg diákjainak.