Koronavírus: Brazíliában állítólag százával oltottak be üres fecskendővel embereket

2021. február 18., 18:39
ma7 Pomichal Krisztián

A brit Guardian azt írja, nagy szabású nyomozás kezdődik Brazíliában, miután a helyi sajtó hetek óta arról ír, tömegével olthattak be "álvakcinákkal", tulajdonképpen üres fecskendőkkel időseket. 

Fotó: TASR/AP
Százak állnak sorba Sao Paolo állam egyik kisvárosában, hogy a kínai Sinovac vakcinájával oltsák be őket.

A helyi média által "szélvakcinációnak" nevezett eljárásban számos egészségügyi szakember érintett lehet, az ország négy államából is érkeztek bejelentések, panaszok. Egyelőre a rendőrség sem tudja, mi lehet az érintett egészségügyi alkalmazottak, főként nővérek indítéka.

Egyes feltételezések szerint vakcinaszkeptikusok próbálják elszabotálni az ország immunizációs programját, de sokkal valószínűbb, hogy saját zsebre dolgoznak. Feketepiacon értékesítik az így "felszabaduló" oltóanyagot.

 

A Guardian-nek nyilatkozó brazil szakember, Carla Domingues azt mondja, először csak egy-két, izolált esetről lehetett hallani, ám mostanra nagyon úgy tűnik, a jelenség sokkal elterjedtebb, mint azt korábban gondolták.

Ezek az emberek vagy rossz képzést kaptak és alkalmatlanok, vagy rossz szándékkal járnak el. Mindkettő megbocsáthatatlan.

- nyilatkozta a brit napilapnak, a 2011 és 2019 Brazília oltási programját irányító Domingues.

A rendőrség szerint akár 12 év szabadságvesztéssel is büntethetik azokat, akikről bebizonyosodik, hogy szándékosan csalnak az oltás során.

A botrányt egy, a brazil sajtót bejáró videó robbantotta ki, amelyen az látszik, ahogy egy nővér üres fecskendővel "olt be" egy 94 éves asszonyt Petropolis városban. A nővért néhány nappal később kirúgták és vizsgálat indult ellene. A helyi közegészségügy egyik munkatársa szerint bár a vizsgálat még nem zárult le, a jelek szerint az egészségügyi alkalmazott véletlenül oltotta be az idős embert üres fecskendővel. Azért hibázott, mert

az oltási program első napján (akkor történt az eset - a szerk. megj.) túl nagy volt a nyomás".

Brazília, amely korábban világszinten is elismert oltási programokat vezetett a tetanusz, vagy a himlővírus ellen, a koronavírussal nem bír megbírkózni. A szakemberek szerint a legnagyobb probléma, hogy a szövetségi kormány a regionális hatóságok hatáskörébe utalta a program koordinációját. Egy hónappal azt követően, hogy országszerte beindult az oltási kampány, több államban félbe is kellett azt szakítani, mert egyszerűen nem volt elég vakcina.

A brazil elnök maga is kétkedve fogadta a vakcinát. Korábban nyilvánosan arról beszélt, ő nem tervezi beoltatni magát, ráadásul kritikusai szerint jókora késéssel ült le tárgyalni a vakcinafejlesztő vállalatokkal. Az országban ráadásul nem az "álvakcinák" ügye az egyetlen hasonló probléma. Ezrével számoltak be olyan esetekről, amikor helyi "erős emberek" az oltási lista élére ugrottak, vagy soron kívül oltatták be magukat. Ráadásul, írja a Guardian, brazil szociológusok szerint az oltásellenes kampány a legeldugottabb amazóniai falvakba is eljutott, így az országban különösen magas a vakcinát elutasítók aránya.

Kövesse facebook oldalunkat is!