Kölcsönösen kiutasította nagyköveteit Montenegró és Szerbia

Frissítve: 22:31
2020. november 29., 10:42
ma7 | MTI

Montenegró és Szerbia nemkívánatos személynek minősítette egymás nagyköveteit, és kiutasította őket az országból - jelentették be az illetékes külügyminisztériumok szombaton. Szerbia később visszavonta döntését.

Montenegró zászló
Fotó: TASR / AP

A kezdőlépést Montenegró tette meg Vladimir Bozović szerb nagykövet kiutasításával,

aki a podgoricai külügyminisztérium szerint beavatkozott a montenegrói belügyekbe, megsértve ezzel a vonatkozó nemzetközi jogot.

A podgoricai külügyminisztérium közleményében azt írta, hogy Bozovic a diplomáciai előírásokkal összeegyeztethetetlen módon viselkedett.

Hiába figyelmeztették szóban és írásban magatartása elfogadhatatlanságáról, a diplomata újra becsmérelte Montenegrót

- állt a közleményben.

Bozović legutóbb azzal vívta ki befogadó országa haragját, hogy Montenegró és Szerbia 1918-as, jogilag megkérdőjelezhető egyesítését „felszabadításnak” és „szabad akaratból hozott döntésnek” nevezte.

Montenegró lépésére néhány órával később Szerbia is válaszolt.

A kölcsönösség elve alapján Belgrád persona non gratának minősítette Tarzan Milosevićet, Montenegró szerbiai nagykövetét.

A Montenegró és Szerbia között kialakult feszültség miatt vasárnap estére Aleksandar Vučić szerb államfő megbeszélést hívott össze Ana Brnabić miniszterelnökkel, valamint Nikola Selaković külügyminiszterrel, és a találkozón úgy döntöttek, békejobbot nyújtanak Podgoricának, ennek jeléül pedig visszavonták a montenegrói nagykövet kiutasítását.
Ana Brnabić miniszterelnök a találkozót követően újságíróknak azt mondta: Szerbia a jó szándékát kívánja kifejezni a kiutasítás visszavonásával, ezzel is erősítve a baráti kapcsolatokat és a jó együttműködést.
A podgoricai kormánynak mindössze négy napja van hátra. A montenegrói parlament jövő szerdán dönt a széles körű ellenzéki szövetségen alapuló új kabinetről. A jobboldali pártokból álló koalíció harmincéves szocialista egyeduralomnak vethet véget a balkáni országban. A kormányalakításra felkért Zdravko Krivokapic, a Montenegró jövőjéért elnevezésű, korábban ellenzéki, szerbbarát koalíció listavezetője azt ígérte, hogy vezetése alatt az ország nem tér le euroatlanti útjáról, továbbra is a NATO tagja marad, és stratégiai célja a jövőben is az európai uniós csatlakozás lesz.