2022. november 1., 16:29

Két, illegális bevándorlókat szállító hajó is elsüllyedt az Égei-tengeren, sokan eltűntek

Keddre virradóan két, illegális bevándorlókat szállító hajó is elsüllyedt az Égei-tengeren, a hatóságok több mint 60 embert keresnek a vízben - jelentette be a görög parti őrség kedden.

migráció európa
Képünk illusztráció
Fotó: TASR/AP

A nagyobbik hajó, melyen 68-an utaztak, a Görögország keleti részénél húzódó Évia szigetének közelében süllyedt el. Kilenc ember épségben ki tudott mászni a sziklákra, a hatóságok innen mentették ki őket. A mentés továbbra is folyik, az erős szél azonban nehezíti a munkálatokat.

Közel a török partokhoz, Számosz szigeténél egy kisebb hajót nyeltek el a hullámok, melyről a parti őrségnek négy menekültet sikerült kimentenie, további nyolc embert még keresnek.

A görög parti őrség szóvivője szerint mindkét hajó Törökországból indult, és vélhetően a görög vagy olasz partokat vette célba. Az eddig kimenekítettek egyiptomi, iráni és afgán állampolgárok.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.