2026. június 25., 09:03

Két erős földrengés rázta meg Venezuelát

Rendkívüli állapotot hirdetett Venezuela ügyvezető kormánya, miután szerdán kevesebb mint egy perc különbséggel két nagy erejű földrengés rázta meg az ország északnyugati részét, jelentős károkat okozva. Legkevesebb 32 halálos áldozata és mintegy 700 sérültje van a venezuelai földrengéseknek, Caracasban és a környékén több épület összeomlott - jelentette be szerdán a latin-amerikai ország átmeneti elnöke, kiemelve, hogy ezek még csak az első, áldozatokkal és károkkal kapcsolatos bejelentések.

Venezuela földrengés
Fotó: TASR / AP

„Több tucat épület összeomlott, intenzív mentési munkák zajlanak jelenleg is” - közölte Delcy Rodríguez, hozzátéve, hogy az első hivatalos jelentésben még nincs benne a Caracashoz közeli, a földmozgás által leginkább sújtott La Guaira államból jelentett áldozatok száma.

Az USGS amerikai földtani intézet mérései szerint a rengések magnitúdója 7,2, illetve 7,5 volt.

A második, erősebb földmozgás mindössze mintegy 10 kilométeres mélységben következett be, ami a szakértők szerint növeli a súlyos károk és a magas áldozatszám valószínűségét.

Az első rengés epicentruma San Felipe városától mintegy 24 kilométerre keletre volt, a második pedig ettől néhány kilométerrel északabbra.

Delcy Rodríguez ügyvezető elnök televíziós beszédében rendkívüli állapotot hirdetett, és közölte, hogy a mentési munkálatok élveznek elsőbbséget. Az iskolai oktatást felfüggesztették, leállították a vasúti közlekedést, a caracasi nemzetközi repülőteret pedig a keletkezett károk miatt bezárták. Bejelentette azt is, hogy a helyreállítás finanszírozásához nemzetközi szervezetektől kérnek támogatást.

A fővárosból érkező felvételek szerint több épület összeomlott vagy súlyosan megrongálódott. A mentőegységek az éjszaka folyamán is dolgoztak a romok között rekedt emberek felkutatásán. Caracas egyik kerületének polgármestere szerint egyetlen összeomlott épületből 18 túlélőt mentettek ki. Falcón államban a hatóságok több sérültről és eltűntről számoltak be.

Diosdado Cabello belügyminiszter rendkívül aggasztónak nevezte a helyzetet.

Közlése szerint a földrengést legalább hét tagállamban érezni lehetett, és további utórengések várhatók. A robbanásveszély csökkentése érdekében több térségben elrendelték a gázszolgáltatás leállítását.

Az USGS automatikus veszteségbecslő modellje a rengések erőssége és a lakott területek közelsége alapján jelentős számú áldozatot valószínűsít. A rengések több mint 400 ezer lakosú térséget érintettek San Felipe és Puerto Cabello környékén.

A földrengéseket Kolumbiában is érezni lehetett.

Az Egyesült Államok cunamiriadó-rendszere rövid időre figyelmeztetést adott ki Puerto Ricóra, valamint az Amerikai- és Brit Virgin-szigetekre, továbbá Aruba, Curaçao és Bonaire térségére, ezt azonban mintegy egy órával később visszavonták.

Az első értékelések szerint Venezuela olajipari infrastruktúrájában nem keletkezett jelentős kár, ugyanakkor az energetikai vállalatok felmérik létesítményeik állapotát.

Megosztás