2021. május 19., 12:11

Izraeli-palesztin konfliktus: A német külügyminiszter szerint az EU egységes, kivéve Magyarországot

Az Európai Unió "nagyon egységes" az izraeli-palesztin konfliktus elmélyülésének megítélése ügyében, ezt mutatja, hogy a 27 tagország közül 26 támogatta a közös álláspontot a külügyminiszterek tanácskozásán - nyilatkozott a német diplomácia vezetője szerdán.

német külügyminiszter
Fotó: TASR/AP

Heiko Maas a ZDF német országos közszolgálati televíziónak elmondta, hogy a keddi rendkívüli külügyminiszteri tanácskozáson a 27 tagország közül 26 egyetértett abban, hogy "az a legfontosabb most, hogy elhallgassanak a fegyverek, és ne legyen több halálos áldozat".

Csupáncsak Magyarország látta ezt másként, ki tudja, miért

- tette hozzá a német külügyminiszter.

Kiemelte:

fontos, hogy az EU állást foglaljon az ügyben. Rámutatott, hogy az EU ugyanazt képviseli, mint mások, köztük az amerikai elnök.

Mint mondta, valójában mindenki igyekszik rávenni mindkét felet, hogy legyen először tűzszünet, majd fegyvernyugvás.

Ezután ki kell dolgozni egy tervet az izraeli-palesztin párbeszéd és a békefolyamat újraindítására.

A feleknek ismét közvetlenül kell beszélniük egymással, és megállapodásokra kell jutniuk, amelyek egyszer és mindenkorra lezárják konfliktusukat, különben bármely provokáció az erőszak fellángolásához vezethet

- fejtette ki Heiko Maas.

A izraeli-palesztin konfliktus új szakasza május 10-én kezdődött, és a Gázai övezetet uraló Hamász dzsihadista palesztin szervezet rakétatámadásaiból és az izraeli hadsereg ellencsapásaiból áll. A Hamász több mint kétezer rakétát lőtt ki, Izrael harci repülőgépekkel és tüzérséggel több száz célpontot támadott a Gázai övezetben, ahol mintegy kétmillió palesztin él. A gázai egészségügyi hatóságok szerint eddig 212 palesztin vesztette életét, köztük 61 gyerek. Izraeli oldalon nyolc felnőtt és két gyermek halt meg.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.