Irán azt szeretné, ha az USA feloldaná az ellene elrendelt szankciókat

2021. február 7., 21:46
ma7 | MTI

Irán végleges és visszafordíthatatlan döntése, hogy akkor teljesíti ismét a 2015. évi atomalkut, ha Washington feloldja az ellene elrendelt szankciókat - közölte vasárnap az iráni állami televízió jelentése szerint Ali Hamenei, Irán legfelsőbb vallási és politikai vezetője.

Fotó: TASR/AP

A Bécsben Irán és a hat nagyhatalom között aláírt megállapodás korlátozta Irán urándúsító tevékenységét, hogy megnehezítse az iszlám köztársaság számára atomfegyver előállítását. Teherán végig tagadta,

hogy ilyen szándéka lenne.

Donald Trump akkori amerikai elnök azonban 2018-ban kiléptette országát a szerződésből, amely szerinte egyoldalúan Iránnak kedvez,

és ismét elrendelte a korábban már feloldott, az iráni gazdaságot megbénító büntetőintézkedéseket.

Irán volt az, amely teljesítette a szerződésben megszabott kötelezettségeit, nem pedig az Egyesült Államok és a három nyugat-európai ország (Nagy-Britannia, Franciaország és Németország). (...) Ha azt akarják, hogy Irán térjen vissza kötelezettségvállalásaihoz, az Egyesült Államoknak ténylegesen fel kell oldania a szankciókat

- idézte az állami televízió Hameneit, aki a légierő parancsnokaival tartott találkozón beszélt.

Miután ellenőriztük, hogy valamennyi büntetőintézkedést megfelelően törölték, ismét be fogjuk tartani a kötelezettségeinket (...) Ez visszafordíthatatlan és végleges döntés, amellyel minden iráni vezető egyetért

 - mondta.

Az Egyesült Államok döntésére válaszul Teherán fokozatosan lépett vissza kötelezettségeitől, és átlépte az alacsony szinten dúsított uránkészletre, a magas szinten történő urándúsításra és a modern urándúsító centifugák alkalmazására vonatkozó korlátozásokat.

A múlt hónapban hivatalba lépett Joe Biden amerikai elnök közölte:

ha Irán ismét maradéktalanul betartja az atomalkut, az Egyesült Államok követné példáját, és ezt ugródeszkaként használná fel egy szélesebb megállapodáshoz, amely korlátozhatja Irán rakétafejlesztési programját, illetve regionális tevékenységét.

Mohammad Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter a napokban arra kérte az Európai Uniót, hogy hangolja össze Washington és Teherán visszatérését a szerződéshez. Az Egyesült Államok viszont úgy ítélte meg, hogy túl korai elfogadni az iráni javaslatot.