Irán az amerikai szankciókat okolja, amiért nem jut vakcinához

2021. március 27., 18:03
ma7 | MTI

Az amerikai szankciókat okolta az iráni elnök szombaton az állami tévé adásában azért, hogy nem érkezik elegendő koronavírus elleni vakcina az iszlám köztársaságba.

Haszan Róháni
Fotó: MTI
Haszan Róháni iráni államfő
"Folytatódik a (Donald) Trump (volt amerikai elnök) által ellenünk indított gazdasági terrorizmus"

- jelentette ki Haszan Róháni.

"Megrendeljük az oltóanyagot, fizetünk is érte, de azután a szállítás előtt közlik velünk, hogy a gyártó fél az amerikai szankcióktól"

- mondta. Emiatt vagy késnek a szállítmányok, vagy egyenesen törlik a megrendelést - tette hozzá.

Az iráni elnök nem ment bele a részletekbe, de feltehetően arra a múlt heti esetre utalt, amikor az indiai ügyészség az amerikai szankciókra hivatkozva leállíttatta 370 ezer adag, Indiában gyártott vakcina leszállítását Iránnak.

Irán eddig összesen nagyjából kétmillió adag koronavírus elleni vakcinát importált Oroszországból, Kínából és Indiából. Ebből egyelőre csak az egészségügyi dolgozókat oltották be, és elkezdték az oltást az idősotthonokban.

Az iráni egészségügyi kormányzat azt hangoztatja, hogy idén augusztusig a 83 milliós ország teljes felnőtt lakossága megkaphatja a koronavírus elleni oltást. Ehhez szükség lesz Irán saját fejlesztésű vakcináira is, ezek azonban egyelőre kísérleti fázisban vannak.

A koronavírus-járvány bő egy évvel ezelőtti kitörése óta Iránban a hivatalos adatok szerint több mint 1,8 millióan fertőződtek meg a Covid-19 betegséget okozó SARS-CoV-2 vírussal, közülük 62 ezren nem élték túl a betegséget. A járvány miatt kényszerűségből bevezetett korlátozó intézkedések miatt több mint egymillióan veszítették el munkahelyüket.
 

Kövesse facebook oldalunkat is!