Incidensek nélkül zárult a több ezres újvidéki diáktüntetés
Incidensek nélkül ért véget szombaton Újvidéken az egyetemisták által szervezett tüntetés, amelyen több ezren követeltek előrehozott választásokat, szabadabb médiát és hitelesebben működő állami intézményeket. Az államfő eközben őszre helyezett kilátásba voksolást.
A "Nem álltunk meg. Folytatjuk" jelmondattal meghirdetett megmozdulást azok az újvidéki egyetemisták szervezték, akik hónapok óta blokád alatt tartják az egyetem több karát. A helyi médiumok beszámolói szerint a résztvevők még sötétedés előtt hazaindultak, ahogyan azt a szervezők biztonsági okokból előre jelezték.
A felszólalók a választási feltételek mellett a média, a rendőrség és az igazságszolgáltatás helyzetéről is beszéltek, és azt hangoztatták, hogy a polgárok jelentős része elvesztette bizalmát az állami intézményekben. Többen a választásokon való részvételre buzdítottak, hangsúlyozva, hogy a hatalommal szembeni elégedetlenséget politikai cselekvéssé kell alakítani.
Vučić szombaton, három kormánypárti televíziónak adott közös interjúban arról beszélt, hogy októberben vagy novemberben "egy választást" tartanak Szerbiában, de nem pontosította, parlamenti vagy elnökválasztásra gondol-e. Hozzátette, hogy a június 27-i belgrádi rendezvényen beszél majd a kormányzó Szerb Haladó Párt (SNS) listájáról és jelöltjeiről, valamint arról is, vállalná-e a miniszterelnök-jelöltséget.
A szerbiai tiltakozások azt követően kezdődtek el, hogy 2024. november 1-jén leszakadt az újvidéki vasúti pályaudvar előtetője, tizenhat ember halálát okozva. Sokan a kormányzati korrupciót és az állami infrastrukturális kivitelezésekben tapasztalható hanyagságot okolták a tragédiáért. A tiltakozásokat egyetemi hallgatók vezetik, és azóta több szerbiai városban is tízezrek vonultak utcára Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök távozását és előrehozott választásokat követelve.