Ideiglenes szolidaritási adót fizettetne a gazdagokkal az IMF
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) javaslata szerint a magas keresetű magánszemélyek és a koronavírus okozta gazdasági válság alatt is jól teljesítő vállalatok extra adók befizetésével fejezhetnék ki szolidaritásukat a pandémia idején leginkább sújtott rétegekkel szemben - számolt be szerdán a Financial Times című üzleti napilap.

Az IMF szerint az ideiglenes adó csökkentené a társadalmi egyenlőtlenségeket, amelyeket az elmúlt év gazdasági és egészségügyi válsága csak tovább súlyosbított. A szervezet részéről úgy vélték, megnyugtatná a válság által leginkább sújtottakat, ha azt tapasztalnák, hogy a járvány elleni küzdelemből a társadalom minden rétege kiveszi a részét.
- mondta Gaspar.
Az IMF szerint nőttek az egyenlőtlenségek a világjárvány idején és leginkább a fiatalabb, valamint szegényebb rétegek a válság kárvallottjai. A Nemzetközi Valutaalap javaslatát ahhoz hasonlította, mint amikor Németország újraegyesítése után szolidaritási adót vezettek be.
Biden egy héttel ezelőtt jelentette be újabb, ezúttal 2000 milliárd dolláros fejlesztési csomagját. A finanszírozással kapcsolatban elmondta, hogy a társasági adó mértékét 21-ről 28 százalékra fogják emelni, hozzátéve, hogy az adókulcs még így is alacsonyabb lesz, mint a második világháború és 2017 között volt.
Az elnök szerdai, a Fehér Házban elmondott beszédében már együttműködést ajánlott a társasági adó emelésének mértékével kapcsolatban.
- fogalmazott Biden. Hozzátette: hajlandó beleegyezni egy alacsonyabb társasági adókulcsba, mint a 28 százalékos javaslata és hamarosan meghívja a republikánus törvényhozókat a Fehér Házba egyeztetésre.
Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter szerdán ismertette a társasági adóemelési terv részleteit, amelynek célja, hogy az adóelkerülés megakadályozásával 15 év alatt 2500 milliárd dollár új bevételt teremtsenek elő. Yellen terve szerint egy 21 százalékos globális társaságiadó-minimumot állapítanának meg a nemzetközi tevékenységet folytató vállalatok számára. Ezen kívül a legnagyobb amerikai vállalatoknak 15 százalékos adót kellene fizetniük az elkönyvelt jövedelmeik után.