2022. augusztus 26., 12:26

Hollandia lecseréli fegyvereit, a régieket átadta Ukrajnának

Úgy tűnik, a nagy szolidarítás jegyében a nyugat-európai országok amortizálódott harci eszközeiket átadjának Ukrajnának, miközben ezek helyett korszerű fegyvereket igyekeznek beszerezni.

Ettől legyünk boldogok?
Fotó: Wikipédia/unsplash.com/ma7
Kajsa Ollongren védelmi miniszter megmondta

A holland kormány sem szab határt annak, hogy mennyi fegyvert szállít Ukrajnának az orosz invázió befejezése érdekében - írta pénteken az NlTimes hírportál Kajsa Ollongren védelmi miniszter bejelentésére hivatkozva.

A hírportál szerint Ollongren elmondta: Hollandia a jelenlegi fegyverkészleteiből mindent Ukrajnának adományozott, és most új fegyvereket készül rendelni a gyártóktól.

A iparnak fegyvereket kell szállítania Hollandiának és Ukrajnának, és ezt nekünk kell finanszíroznunk "

- idézte a védelmi miniszter szavait az NlTimes. Ollongren azt is hozzátette, hogy Hollandia eddig több mint 210 millió euró értékben szállított katonai felszerelést Ukrajnának, a többi között tarackokat, de az új darabok sokkal drágábbak lesznek.

A miniszter szerint a védelmi iparnak "élelmesebben" kell működnie, hogy a lehető legerősebben támogassák Ukrajnát a harcokban. Rámutatott, hogy a védelmi ipar gyártósorait be kell indítani és folyamatos működésben kell tartani. Hozzátette, hogy megoldásokat kell keresni az olyan problémákra, mint a nyersanyag-és munkaerőhiány továbbá a beszállítóláncok zavarai.

A holland kormány honlapján közzétett információk szerint Ollongren hétfőn, kijevi látogatása során, ígéretet tett, hogy kormánya továbbra is támogatja Ukrajnát. Múlt szombaton például 90 holland katona indult az Egyesült Királyságba, hogy alapvető harcászati kiképzést nyújtsanak ukrán katonáknak. Hollandia emellett 65 millió eurót különít el segélyekre és beruházásokra Ukrajnában. További 10 millió eurót fordítanak az aknák és egyéb robbanóanyag-maradványok felszámolására irányuló projektekre.
 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.