2020. október 7., 14:47

Hillary Clinton jelentős szerepet játszott a lejáratási botrányban

Hillary Clinton, az amerikai Demokrata Párt 2016-os elnökjelöltje jelentős szerepet játszott a Donald Trump republikánus elnök munkatársai és oroszok vélt összejátszásáról szóló lejárató akció kidolgozásában – tűnhet ki azokból a dokumentumokból, amelyeknek titkosítását kedden oldotta fel John Ratcliffe, az Országos Hírszerzési Igazgatóság (DNI) vezetője, és amelyeket az amerikai Fox televízió ismertetett.

Clinton-Trump
Hillary Clinton és Donald Trump
Fotó: Archívum

A dokumentumok alapján úgy tűnik, hogy John Brennan, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) akkori igazgatója arról tájékoztatta Barack Obama akkori elnököt: a hírszerzésnek tudomása van arról, hogy Hillary Clinton szándékosan az oroszokhoz akarja „kötni” Donald Trumpot, a republikánusok elnökjelöltjét, részben azért is, hogy „elvonja a közvélemény figyelmét saját elektronikus levelezésének magánszerveren történt bonyolításáról”.

John Ratcliffe feloldotta Brennan kézírásos feljegyzéseinek titkosítását is. Ezek a jegyzetek közvetlenül azt követően készültek, hogy a CIA-igazgató tájékoztatta az ügyről Obama elnököt. Az egyik feljegyzés azt rögzíti, hogy Hillary Clinton „jóváhagyta egyik külpolitikai tanácsadója azon javaslatát, hogy olyan botránnyal mocskolják be Donald Trumpot, amely az orosz biztonsági szolgálat beavatkozását hangoztatja”.

A dokumentumokat Ratcliffe kedden délután átküldte a képviselőház és a szenátus hírszerzési bizottságainak. Közleményében a valamennyi hírszerző szervezetet tömörítő Országos Hírszerzési Igazgatóság vezetője tudatta: Trump elnök utasítására a kongresszusi felülvizsgálathoz és nyomozáshoz további lényeges dokumentumok titkosságát oldotta fel.

A nyilvánosságra hozott dokumentumok részben szerkesztettek: egyes neveket kitakartak, vagy csak a kezdőbetűit említik. De elemzők ennek alapján is beazonosították Susan Rice-t, az Obama-kormányzat nemzetbiztonsági tanácsadóját és Denis McDonough-t, Barack Obama kabinetfőnökét, mint akiknek – a tájékoztatás után – tudomásuk volt az ügyről.

John Ratcliffe már a múlt héten nyilvánosságra hozott korábban titkosított információkat. Azok szintén Hillary Clinton szerepét tárták fel a Donald Trump munkatársai és oroszok összejátszásáról szóló kampányban, és azokból az derült ki, hogy James Comey, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) akkori igazgatója, valamint Peter Strzok, az FBI elhárításért felelős helyettes vezetője szintén tudott a Trump lejáratására készült tervekről.

Ezeket a dokumentumokat a szenátus hírszerzési bizottsága megvizsgálta és megbízhatatlannak ítélte – közölte egy névtelenségbe burkolódzó kongresszusi forrás a Reuters hírügynökséggel hozzátéve, hogy „a források alapján nem olyanok az iratok, mint amelyeket komolyan kell venni.”

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.