2023. február 1., 09:41

Hátulról mellbe: Az új cseh államfő szerint Oroszország legyőzése után Ukrajnának a NATO-ban a helye

Alig néhány nappal megválasztása után interjút adott a BBC-nek Petr Pavel, Csehország új államfője. Beiktatására ugyan még néhány hetet várnia kell, de ez nem akadályozta meg az egykori tábornokot abban, hogy igen erős kijelentéseket tegyen az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban.

Petr Pavel
Fotó: TASR/AP

Pavel szerint, miután véget ér a háború, Ukrajnát fel kell venni a NATO-ba. A még be nem iktatott államfő Pavel tulajdonképpen pragmatikus indokokkal támasztotta alá kijelentését, úgy fogalmazott, mivel Ukrajnáé lesz egész Európa legtapasztaltabb, legütőképesebb hadserege, ott a helyük az észak-atlanti együttműködésben. Ráadásul, mint fogalmazott, morálisan és gyakorlatban is készen áll majd a csatlakozásra.

Ukrajna megérdemli, hogy a demokratikus államok közösségének tagja legyen

- jelentette ki az interjúban. Majd miután a BBC riportere visszakérdezett a NATO-t illetően, Pavel arra is igennel felelt. Bizonyára megfeledkezett arról az aprócska tényről, hogy Ukrajna, még Brüsszel szerint is igen komoly demokráciadeficittel rendelkezik. A valóságról már nem is beszélve! Folyamatosan érkeznek a hírek Kárpátaljáról,  ahol a háború kitörése óta csak fokozódott a magyar közösség elnyomása. A napokban számoltunk be róla, hogy a munkácsi turul után már a Vereckei-hágón álló magyar emlékmű is szúrja a soviniszta ukrán sajtó szemét.

Pavel szerint folytatni kell az ukránok támogatását, egyszerűen nincs alternatíva. Hiszen Kijev nyugati fegyverek nélkül biztosan elveszíti a háborút, márpedig "ha ők veszítenek, veszítünk mi is" - fogalmazott. A hétvégén megválasztott államfő úgy véli, Oroszországon múlik a béke, de egyelőre jelét sem látja annak, hogy Moszkva tárgyalna a fegyvernyugvásról. Pavel úgy véli, a béke egyedül Vlagyimir Putyinon múlik, "csak egyetlen döntés, hogy az oroszok kivonuljanak Ukrajnából és vége is a háborúnak" - jegyezte meg kincstári (ál)naivitással.

F-16-osok? Jó lenne, csak lehet, már késő!

Ami ennél is ijesztőbb, hogy az éppen a nyugati sajtó által emelt piedesztálra kapaszkodó cseh politikus kijelentette, személy szerint az amerikai vadászgépek átadását is támogatná. Úgy fogalmazott, a kérdés számára "nem  tabu". Szerinte nem lenne rossz ötlet F-16-os vadászgépekkel segíteni az ukrán háborús erőfeszítéseket, csakhogy az átadásuk nagyon elhúzódhat, így nem biztos, hogy már hasznosak lennének Kijev számára. Pavel talán arra gondolt, bár ezt természetesen nem mondta ki, hogy Ukrajna vesztésre áll az oroszokkal vívott háborúban. Meglátjuk, az mindenesetre biztosra vehető, ilyen "erős" kezdés után Pavel megkapja még a maga interjúját a nyugati fősodor minden valamirevaló sajtótermékében!

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.