2024. augusztus 25., 10:29

Hat ember, köztük négy gyermek szenvedett halálos égési sérüléseket Szerbiában

Legalább hat ember, köztük négy 2 és 7 év közötti gyermek meghalt egy lakástűzben pénteken a szerbiai Újvidéken.

Rövidzárlat
Fotó: X (Twitter)

A lángok éjszaka borították el a Szalajka városrészben lévő házat.

Ivica Dačić szerb belügyminiszter elmondta, hogy az előzetes megállapítások szerint a tüzet egy elektromos roller töltése közben keletkezett rövidzárlat okozhatta - jelentette az AP.

A gyanú szerint a tüzet egy roller okozta, amely az elektromos hálózatra volt csatlakoztatva”

- idézte Dačićot a Novosti szerb hírportál.

A tűz szörnyű tragédia, és egész Szerbia gyászolja a család tragikus halálát”

- mondta a miniszter a közleményben, hozzátéve, hogy a nyomozók továbbra is vizsgálják az eset összes körülményét.

A két felnőttet a TV21 csatorna egy 29 éves férfiként és egy 23 éves nőként azonosította. A szomszédok szerint a család főként nyersanyagok gyűjtéséből élt. A nő apja, aki a szomszédos házban lakott, a szemtanúk szerint hiába próbált bejutni az égő házba, hogy megmentse lányát és a többieket.

Az N1 regionális hírportál arról számolt be, hogy a család szomszédai szerint a tűzoltók az első hívás után körülbelül egy órával érkeztek a helyszínre. Dačić ezt határozottan cáfolta, mondván, hogy ellenőrizte az ügyet, és a tűzoltók körülbelül öt perccel az első hívás után érkeztek a helyszínre.

Mire odaértek, a két felnőtt és a négy gyermek már halott volt, mondta az egyik mentő az RTS állami televíziónak.

A tűzoltók szerint a tűz addigra már mintegy 50 négyzetméteres területre terjedt ki - adta hírül a Politika honlapja.

Az újvidéki önkormányzat szombattól háromnapos gyászt hirdetett.

Közben a média felvételeket tett közzé a tűz helyszínéről. Ezeken elszenesedett törmelék látható egy kis, részben kész téglaházban egy láthatóan szegényebb környéken - jegyezte meg az AP.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.