2022. június 7., 15:08

Hamarosan utazhatnak a turisták Japánba - de a maszkviselést nem ússzák meg

Japán a koronavírus-járvány miatti kétéves korlátozást követően fokozatosan megnyitja az országot a külföldi turisták előtt, akik azonban csak bizonyos feltételek mellett léphetnek be az országba - derült ki a Japán Turisztikai Ügynökség (JTA) keddi közleményéből.

Japán, turizmus
Fotó: unsplash.com
Illusztrációs felvétel

Az újranyitás első szakaszában, június 10-től csak a szervezett turistacsoportokat engedik be.

A látogatókat kísérő utazási iroda idegenvezetőinek ügyelniük kell, hogy a külföldiek viseljenek maszkot.

„Az idegenvezetőknek az utazás minden egyes szakaszában gyakran emlékeztetniük kell az utazás résztvevőit a szükséges fertőzésmegelőzési intézkedésekre, beleértve a maszkok viselését és levételét” - áll a JTA iránymutatásában.

„Még a szabadban is folytatni kell a maszkok viselését olyan helyzetekben, amikor az emberek közvetlen közel egymáshoz beszélgetnek” - derült ki a dokumentumból.

Japán a világ egyik legszigorúbb határellenőrzését vezette be a világjárvány idején, megtiltva szinte minden nem helyi lakos beutazását.

Ahogy a világ nagy része nyit és feloldja a COVID-zárlatokat, Japán is lazít a szabályokon. Kisida Fumio japán miniszterelnök ígéretet tett arra, hogy a határvédelmi intézkedéseket összhangba hozza a többi gazdag országéval.

A kormány nemrégiben elkezdte enyhíteni a nagyközönség számára a maszkokra vonatkozó iránymutatást, bár a maszkok mindenütt jelen vannak.

A baktériumok terjedésének megakadályozása és a pollenek elleni védekezés céljából viselt maszkok a koronavírus-járvány előtt is elterjedtek voltak Japánban.

A kelet-ázsiai országban a múlt hónapban mintegy ötven fős csoportok - többségük utazási ügynökök - „tesztkörutakat” tartottak, ennek során a résztvevők egyikénél kimutatták a koronavírust.

James Jang ausztrál utazásszervező, aki részt vett az egyik tesztúton, azt mondta, hogy a szabályok valószínűleg egyelőre elriasztanak néhány embert.

Az ügyfeleknek nem okoz gondot a maszk viselése beltérben, de 24 órán át már igen

- mondta. A Reuters brit hírügynökségnek nyilatkozva hozzátette, hogy később az állandó idegenvezetés költségei elriaszthatják az ügyfeleket az utazástól.

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.