2023. március 10., 11:14

Giorgia Meloni: Az olasz kormány harcot indít az emberkereskedők ellen

A migránsok halálát okozó emberkereskedőkre húsztól harminc évig terjedő börtönbüntetés bevezetéséről határozott az olasz kormány, amely a február 26-i calabriai hajószerencsétlenség helyszínén, Cutróban tartott kihelyezett csütörtöki ülésén megszigorította az illegális bevándorlási rendeleteket.

Az olaszoknak már tele a hócipőjük
Giorgia Meloni
Fotó: TASR

Giorgia Meloni miniszterelnök az alig valamivel több mint tízezer lakosú városban tartott kormányülés után sajtótájékoztatón számolt be az új rendelkezésekről.

Bejelentette:

a miniszterek egyhangúlag elfogadták az emberkereskedőkre kiróható büntetések szigorítását egy új jogszabály bevezetésével, amely kimondottan a szállított embereknek okozott testi sérülést vagy halált bünteti.

Ha valaki azt hiszi, hogy a február 26-i tragédia eltántorította a kormányt eddigi migrációs politikájától, nagyot téved. A korábbi úton haladunk előre, bizonyítva, hogy felelősségteljes politikát követünk, és megtörjük a harmadik évezred rabszolgatartását, melyet az embercsempészek bűnszervezetei működtetnek

- jelentette ki Meloni.

Hozzátette, kormánya harcot indít az emberkereskedők ellen az egész világon.

A kormányhatározat szerint illegális migránsok szállításáért öttől tizenhat évig terjedő börtön szabható ki, és az emberkereskedőket minden bevándorló után tizenötezer euró bírságra is ítélik.

Ha a migránsok testi sérülést szenvednek a tengeri vagy szárazföldi útvonalon, az emberkereskedők tíztől húsz évig terjedő börtönt kockáztatnak, ha egy embernek a halálát okozzák, büntetésük tizenöt és húsz év között várható. Ha egyszerre több bevándorló veszíti életét, a büntetés húsz és harminc év közöttire emelkedik.

A rendelkezéscsomag szigorítja az úgynevezett migránstáborok működését is, ahol a kiutasításra várók tartózkodnak. Továbbá szabályozza azoknak a bevándorlóknak a számát, akik a következő három évben törvényes munkavégzés céljából legálisan léphetnek be Olaszországba. Nem fogadták el az a korábbi tervet, amely szerint a tengeri migráció ellenőrzése egyenesen a védelmi tárcához került volna át.

Giorgia Meloni hozzátette, hogy a kormány újra be akarja vezetni a volt belügyminiszter, Matteo Salvini nevével fémjelzett migrációs-biztonsági törvénycsomagot, amelyet 2018-ban vezettek be, majd a későbbi, baloldali kormány eltörölte.

A Salvini-csomag egyik pontját a kikötők lezárása és a civilhajók kitiltása képezte.
A kormányfő elfogadhatatlannak nevezte, hogy ellenzéki pártok és külföldi véleményformálók szerint a hatóságok nem tettek meg mindent a calabriai partok felé közeledő hajó mentése érdekében. Megjegyezte, hogy a Frontex európai határ- és partvédelmi ügynökség járőrrepülője csak akkor értesítette az olasz hatóságokat, amikor a migránsokat szállító hajó már olasz vizekre ért. "Más országok vizein is áthaladt a hajó, hogyhogy azoknak nem jelezték a veszélyt?" - kérdezte Giorgia Meloni, aki konkrét cselekvést sürgetett az Európai Uniótól. A kormányfő megerősítette bizalmát Matteo Piantedosi belügyminiszter iránt.

A calabriai partoknál történt hajóbalesetben 72-en haltak meg, nyolcvanan maradtak életben. A Törökországból indult hajón afgánok, pakisztániak, szíriaiak, palesztinok utaztak. Négy emberkereskedőt tartóztattak le, akik - magukra hagyva az embereket - elmenekültek a süllyedő hajóról. A miniszterelnöki hivatal bejelentette, hogy

az áldozatok családtagjait Giorgia Meloni a következő napokban a római kormánypalotában fogadja.

A kihelyezett kormányülésre érkező miniszterek járműveit tüntetés fogadta Cutróban, baloldali szervezetek, szakszervezetek, civil szervezetek tagjai plüssállatokat dobáltak az autókra a tengerbe veszett gyerekekre emlékeztetve. Szombaton Cutróban tüntetést tartanak az áldozatok emlékére.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.