Georgia, Moldova és Ukrajna közös nyilatkozatot írt alá az uniós csatlakozás szándékáról

2021. július 19., 20:30
ma7 | MTI

Nyilatkozatot írt alá hétfőn a georgiai Batumi városában tartott nemzetközi konferencián Georgia, Moldova és Ukrajna elnöke arról, hogy országaik az EU tagjai szándékoznak lenni. Az eseményen részt vett Charles Michel, az uniós tagállamok vezetőit tömörítő Európai Tanács elnöke is.

Putyin
Fotó: TASR/AP

Az aláírás pillanatát élőben közvetítették Szalome Zurabisvili georgiai elnök Facebook-oldalán.

A nyilatkozat aláírása után mi, a három ország, már nem leszünk ugyanazok. Még jobban közeledünk. A Fekete-tenger sem lesz többé ugyanaz. Az egyesítés, az egyesülés, a közelség jelképe lesz a három ország vonatkozásában. Ennek érdekében kötelességünk lesz együttműködni az Európai Unióval a nyílt tenger elve alapján"

- jelentette ki a georgiai elnök egy sajtótájékoztatón.

A Georgia Európai Útja elnevezésű nemzetközi konferencián Volodimir Zelenszkij ukrán elnök mindazonáltal kétségbe vonta a Keleti Partnerség decemberben esedékes csúcstalálkozójának célszerűségét, amennyiben a találkozón nem valósul meg érdemi párbeszéd az uniós tagság kilátásait illetően. Az uniós Keleti Partnerség nevű program célja, hogy megerősítse és elmélyítse az uniós tagállamok és hat kelet-európai és dél-kaukázusi partnerország - Örményország, Azerbajdzsán, Fehéroroszország, Georgia, Moldova és Ukrajna - közötti politikai és gazdasági kapcsolatokat. Zelenszkij azt javasolta az Európai Tanács elnökének, hogy tekintsék át Kijev európai integrációjának kérdését. Maia Sandu moldovai elnök kijelentette: az előrehozott választásokon megválasztott új moldovai parlamentben megvan a politikai akarat a reformok végrehajtására, továbbá az EU-hoz való közeledésre is.

A három elnök háromoldalú találkozón is részt vett - az országaik között májusban létrehozott - a Társult Trió nevű formátum keretében.

Az Európai Tanács elnöke a batumi konferencián afelől biztosította a három ország vezetőjét: az EU továbbra is "megbízható partnere" lesz a három országnak a szükséges reformok végrehajtása terén. A három ország külügyminisztere május közepén Kijevben memorandumot írt alá országaik uniós integrációért való együttműködéséről, létrehozva ezzel az úgynevezett Társult Triót.

Kövesse facebook oldalunkat is!