2021. július 13., 07:37

Franciaországban kötelezővé teszik az oltást az egészségügyi dolgozók számára

Franciaországban kötelezővé teszik a koronavírus elleni védőoltást az egészségügyi dolgozók számára - jelentette be hétfőn Emmanuel Macron elnök.

Emmanuel Macron
Emmanuel Macron nem hagyta annyiban
Fotó: Hector Retamal/AFP

Az államfő közölte azt is, hogy

a fertőzöttek számának növekedése miatt a jövőben oltási igazolvány vagy negatív vírusteszt felmutatását követelik meg azoktól is, akik étterembe vagy szórakozni akarnak menni, illetve vonatra vagy repülőre akarnak szállni.

Macron kijelentette, hogy bár az oltásokat nem teszik kötelezővé a lakosság számára, mégis mindenkit arra bátorít, kérje a vakcinát.

A francia nép immunizálása a célunk, ez az egyetlen útja annak, hogy ismét rendes életünk lehessen

- húzta alá Macron televíziós beszédében. "Az idővel futunk versenyt - tette hozzá a koronavírus jóval fertőzőbb delta variánsára utalva.

A francia egészségügyi miniszter időközben bejelentette, hogy

szeptember 15-től nem engedik dolgozni azokat az egészségügyiseket, akiket nem oltottak be.

Hozzátette, hogy 

az érintettek fizetést sem fognak kapni.

Franciaországban a felnőtt lakosság 53,1 százaléka kapta már meg az oltások valamelyikének első adagját, míg a teljes védettséghez szükséges dózisokat 40,6 százalék.

A járvány kezdete óta a 67 millió lakosú országban csaknem 5,9 millió fertőzöttet azonosítottak, akik közül 111 543-an hunytak el a kórban.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.