Ferenc pápa hivatalosan is bejelentette, hogy Szlovákiába látogat és Budapesten is misét celebrál

2021. július 4., 14:24
ma7 | MTI ma7 | TASR

A katolikus egyházfő vasárnap megerősítette, hogy szeptember 12 és 15 között Zuzana Čaputová köztársasági elnök meghívására Szlovákiába látogat. Erről a szlovák külügyminisztérium tájékoztatott.

Fotó: Zuzana Čaputová facebook
Szlovákia számára nagy megtiszteltetés, hogy a Szentatya háromnapos apostoli látogatásra érkezik, mely hivatalos és pasztorációs jellegű lesz. Fontos momentum ez mind Szlovákia és a Szentszék viszonyában, mind a hívők és mindazok számára, akik keresztény és humanista elveket vallanak”

– jelentette ki Ivan Korčok külügyminiszter.

Ferenc pápa  a vasárnap déli Úrangyala-imádságot követő beszédében hivatalosan bejelentette, hogy szeptember 12-én délután az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) zárómiséjét koncelebrálja.

Az egyházfő az apostoli palotáknak a Szent Péter térre néző ablakából mondott, olasz nyelvű beszédében kiemelte: szívből imádkozik mindazokért, akik látogatását szervezik és előkészítik.

Az eredetileg tavalyra tervezett 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust (NEK), a pandémia miatt az idén szeptember 5. és 12. között rendezik meg Budapesten. A zárómisét Ferenc pápa mutatja be a Hősök terén.

Erdő Péter úgy fogalmazott: imádkozunk azért, hogy a járványhelyzet enyhülésével

a Szentatya látogatása számunkra a remény és az újrakezdés jele legyen".

A bíboros hozzátette: nagy jelentősége van annak, hogy Ferenc pápa személyesen vesz részt a záró misén, hiszen az Eucharisztikus Kongresszusokon általában pápai legátus képviseli az egyházfőt. Így volt ez a legutóbbi kongresszuson, a Fülöp-szigeteki Cebuban is, ahova Ferenc pápa videoüzenetet küldött. Utoljára 21 évvel ezelőtt II. János Pál pápa vett részt a világeseményen, amelyet akkor Rómában rendeztek meg. 

Kövesse facebook oldalunkat is!