2020. április 5., 14:23

Európa legfertőzöttebb országa lett Spanyolország

Miután a vasárnapi jelentések szerint elérte a 126 ezret a koronavírussal fertőzött betegek száma Spanyolországban, így, legalábbis a hivatalos adatok szerint, jelenleg Spanyolország a világ legfertőzöttebb állam. Ezt a kétes címet az olaszoktól vették át, római források szerint náluk mintegy 125 ezer embert regisztráltak a betegséggel.

Alig néhány hozzátartozója vehetett csak részt a 86 évesen, a koronavírus szövődményei miatt elhunyt Rosalia Mascaraque temetésén.
Fotó: TASR/AP

Az igaz ugyanakkor, hogy Olaszországban követelte a legtöbb halálos áldozatot a betegség, az aktuális szám 15632, míg Spanyolország 11 947 áldozatot jelentett vasárnap reggelig.

Olaszországban napok óta egyre kevesebb az új megbetegedés, bár a vasárnapi, 4805-ös adat még mindig letaglózó, Spanyolországban ez a szám majdnem eléri a hétezret.

Az olasz gyógyultak száma 20996-ra emelkedett, ráadásul a kijárási tilalom szigorú betartásának köszönhetően egyre csökken az új fertőzöttek száma. Közel kétszázezer esetben tettek feljelentést olyanok ellen, akik alapos indok nélkül tartózkodtak az utcán.

Spanyolországban is egyre többen lábalnak ki a betegségből, Madrid jelenleg 34219 olyan emberről tud, aki kigyógyult a COVID-19-ből. Pedro Sánchez miniszterelnök tegnap arról beszélt, a három hetes szükségállapotot szinte biztosan meghosszabbítják, jelen állás szerint legalább két héttel.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.