2022. május 4., 09:04

Észak-Korea újabb rakétakísérletet hajtott végre

Észak-Korea vélhetően ballisztikus rakétát lőtt ki a Japán-tenger (Keleti-tenger) irányába szerdán - közölte a dél-koreai hadsereg vezérkara.

Észak-Korea, rakéta
Fotó: TASR / AP

A japán védelmi minisztérium közleményben megerősítette a hírt, és szintén azt állította, hogy ballisztikus rakétáról van szó, ám részleteket nem árult el. Bár az ENSZ Biztonsági Tanácsa megtiltotta Észak-Koreának, hogy ballisztikus rakétákkal kísérletezzen, idén a mostani Phenjan 14. rakétatesztje. Az észak-koreai vezetés emellett március végén azt állította, hogy új típusú interkontinentális rakétát is kipróbált, amelynek hatósugara 15 ezer kilométer.

A kommunista állam 2017-ben felfüggesztette az interkontinentális ballisztikus rakéták tesztelését és a kísérleti atomrobbantásokat.

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető azonban figyelmeztetett, hogy országa mindkét tevékenységet újrakezdheti, miután a Donald Trump, előző amerikai elnökkel folytatott, a nukleáris leszerelésről szóló tárgyalások zátonyra futottak.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.