2021. augusztus 14., 18:20

Erős földrengés rázta meg Haiti déli részét

Erős, az amerikai földtani intézet (USGS) tájékoztatása szerint a Richter-skála szerinti 7,2-es erősségű földrengés rázta meg szombaton Haiti déli részét.

Fotó: Pixabay

Az első jelentések szerint a hatóságok szökőárriadót rendeltek el, nem sokkal később azonban ezt hatályon kívül helyezték.
A földmozgás fészke 10 kilométer mélyen volt.

Az első jelentések szerint a földrengés halálos áldozatokat, illetve sérülteket nem követelt, de az anyagi károk jelentősek.

Az USGS azonban jelezte: mivel a földrengés nagy kiterjedésű területet sújtott, a természeti katasztrófának nagy valószínűséggel vannak halálos áldozatai.  Az amerikai CNN hírtelevízió a haiti polgári védelemre hivatkozva már hírt adott halálos áldozatokról is.  

Haitit gyakran sújtják erős földmozgások. Egy 2010-es földrengés az országot szinte teljesen elpusztította. A rengés epicentruma akkor a sűrűn lakott főváros, Port-au-Prince volt.

A földrengés 2010-ben 222 000 halálos áldozatot követelt, és több mint 1 millióan váltak hajléktalanná. Ugyancsak szombaton 7-es erősségű földrengés rázta meg az Alaszkai-félszigetet is. Anyagi károkról nem érkezett jelentés.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.