2020. január 18., 12:54

Erdogan szerint az EU-an támogatni kell Törökország líbiai lépéseit

Recep Tayyip Erdogan török elnök a Politico című hírportálon szombaton megjelent cikkében felszólította az Európai Uniót: ha azt akarja, hogy vége legyen a líbiai konfliktusnak, akkor támogassa Törökország ottani lépéseit, hogy katonai segítséget nyújt a nemzetközileg elismert tripoli kormánynak a Líbiai Nemzeti Hadsereggel (LNA) szemben.

erdogan.jpg
Fotó: archív

Erdogan abból az alkalomból jelentette meg cikkét, hogy vasárnap Berlinben nemzetközi konferenciát rendeznek a német kormány és az ENSZ szervezésében a líbiai helyzet stabilizálására. A tanácskozáson részt vesz Fájez esz-Szarrádzs, a tripoli kormány feje és Halífa Haftar tábornok, az LNA vezetője is. Diplomaták közlése szerint a szervezők megpróbálják rávenni a líbiai feleket a fegyvernyugvásra, miután már egy tűzszünetet megkötöttek, valamint arra, hogy a béke érdekében tegyék lehetővé a fegyvernyugvás betartásának ellenőrzését. Nem tekintik feladatuknak, hogy közvetítsenek a felek között egy hatalommegosztó megállapodás megkötésében.

„Miután Európa kevésbé érdekelt abban, hogy katonai segítséget nyújtson Líbiának (a tripoli kormánynak), nyilvánvaló lehetőség számára, hogy Törökországot támogatja, amely már ígért katonai segítséget. Kiképzésben részesítjük a líbiai biztonsági erőket, és támogatjuk őket a terrorizmus, az embercsempészet és egyéb veszélyes tevékenységek elleni harcban” – írta Erdogan. Ezzel az EU egyúttal azokat az értékeket is támogatná, amelyeket magáénak vall: a demokráciát és az emberi jogokat – tette hozzá.

A török elnök figyelmeztette az EU-t, hogy ha az LNA elsöpörné a tripoli kormányt, akkor Európa újabb fenyegetéssorozattal nézne szembe, mert iszlamista lázadás és terrorhullám törhet ki Líbiában. Az olyan terrorszervezetek, mint az Iszlám Állam vagy az al-Kaida, amelyek már vereséget szenvedtek Szíriában és Irakban, megvethetik a lábukat Líbiában - fejtette ki.

Josep Borrell, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője a Der Spiegel című német hetilapnak adott és pénteken megjelent interjúban úgy vélekedett: az uniós országoknak készen kell állniuk arra, hogy csapatokat küldjenek Líbiába, amennyiben az szükséges a fegyvernyugvás biztosításához.

Gasszan Szalame, az ENSZ líbiai különmegbízottja az as-Sark al-Avszat című pánarab napilapnak arról beszélt: a világszervezet olyan biztonsági tervet terjesztett elő, amelynek értelmében ki kellene vonni minden külföldi harcost a líbiai konfliktusból. A szombaton megjelent interjúban Szalame azt hangoztatta, hogy véget kell vetni a külföldi beavatkozásnak. A különmegbízott szerint emellett a vasárnapi berlini konferencia másik célja az lesz, hogy felszámolják a Líbiába irányuló illegális fegyvercsempészetet is.

A berlini eseményre Haftaron és Szarrádzson kívül az Egyesült Államok, Oroszország, Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország, Kína, Törökország, a Kongói Köztársaság, az Európai Unió (EU), az Arab Liga, az Afrikai Unió (AU), Algéria, Egyiptom és az Egyesült Arab Emírségek kapott meghívást. Görögország nem, pedig érintve érzi magát a konfliktusban a november végén megkötött líbiai-török megállapodások miatt. Ezekben Ankara és Tripoli török és líbiai kizárólagos gazdasági övezeteket határoztak meg a görög Rodosz és Kréta szigetekhez nagyon közel, ami Görögország szerint sérti a szuverenitását.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.