2020. április 18., 12:04

Egyre komolyodik a szoborháború Prága és Moszkva között, Szlovákiában köthet ki Konyev marsall

Lapunk is több alkalommal beszámolt róla, hogy komoly diplomáciai vitát eredményezett Csehország és Oroszország között egy prágai szobor eltávolítása. Ivan Konyev marsall szobrát körülbelül két hete távolították el Prága Bubeneč nevű városrészéből. A kerület polgármestere közösségi oldalán kommentálta az áthelyezést: "nem volt rajta maszk, mennie kellett".

спокойной ночи!
Fotó: TASR/AP
Az egyszerű, paraszti származású Konyev a Szovjetunió egyik legsikeresebb katonai vezetője volt. Túlélve a sztálini terrort a második világháborúban tábornokként, majd hadseregparancsnokként szolgált. Az ő csapatai érték el először a Visztulát, majd Berlint. Részt vett Krakkó, majd Prága "felszabadításában" is. Személye ugyanakkor régóta szálka a csehek szemében, sokak számára a Prágai tavasz leverésének egyik szimbóluma. Konyev ráadásul az 1956-os forradalom vérbefojtásának katonai irányítója volt.

A kommunista tábornok szobrának eltávolítása egészen elképesztő reakciókat szült Oroszországban. A múlt héten ismeretlen tettesek STOP FASIZMUS feliratot festettek Csehország moszkvai nagykövetségének falára, ajándékul pedig egy füstbombát hajítottak az udvarba. Hasonló jelenet játszódott le a szentpétervári konzulátuson is, csak a felirat volt más (szabad fordításban: "Tegyétek vissza Konyevet a helyére! A k...a anyátokat!").

Konyev marsall szobra április eleji költözése óta - a kialakult szituációról mit sem sejtve - egy magánvállalat raktárában pihen. További sorsa egyelőre ismeretlen.

Prága jegyzékkel fordult az orosz kormányhoz, remélvén, hasonló incidensekre már nem kerül sor, de az oroszok sem tétlenkedtek. Egy csodálatos "véletlen" folytán éppen a napokban elfogadott törvénymódosítás értelmében ugyanis az orosz hatóságok büntetőeljárást kezdeményeztek. Na nem a rongálók és füstbombázók ellen, hanem Prágával szemben. A Putyin által április hetedikén ratifikált törvénymódosítás ugyanis ezt külföldi katonasírok és háborús emlékművek esetében is lehetővé teszi. Konyev marsall szobra is egy ilyen emlékmű. Legalábbis Moszkva szerint.

Velünk nyem szjórakoztok!

Marija Zacharova orosz külügyi szóvivő szerint, ami Prágában történt, bűntény, "hosszú időre beszennyezheti az orosz-cseh kétoldali kapcsolatokat".

Szergej Lavrov külügyminiszter pedig úgy nyilatkozott, a szobor eltávolítása megsérti az 1993-as cseh-orosz barátsági szerződést. Azzal, hogy Konyevet elköltöztették, felrúgták mindazokat az elveket, amelyeken az utóbbi harminc évben Oroszország és Csehország viszonya alapult.

A cseh diplomácia tőle szokatlan módon igen élesen utasította el az oroszok, szerintük cseh belügyekbe vágó beavatkozását. Közleményben jelezték, ha Moszkva nem hagy fel az üzengetéssel, azt úgy értékelik, Oroszország a továbbiakban nem érdekelt az államközi kapcsolatok fejlesztésében.

Kommunista tábornokból bronzba öntött szalonna

A "derék" tábornok szobrának eltávolítását régóta tervezik a cseh fővárosban. Miután ismeretlen tettesek tavaly augusztusban, ki tudja hányadjára, vörös festékkel öntötték le a szobrot, a városvezetés nem tisztíttatta meg, hanem egyszerűen letakarta egy ponyvával. Az orosz tiltakozás miatt akkor néhány nap után lekerült a ponyva, de most, kihasználva a kormány által kihirdetett szükségállapotot, végül is elszállíttatták a szobrot. Ondřej Kolář, a kerület polgármestere maga is elismerte, hogy szándékosan időzítették mostanra a műveletet, bár nem egészen úgy, ahogy a döntés bírálói állítják. Kolář szerint pusztán azért kellett éppen a karantén alatt kiemelni a szobrot, mert így nem voltak a téren bámészkodók és járókelők, biztonságosabb volt a munka.

Zeman elnök szóvivője, Jiří Ovčáček élesen bírálta az ellenzéki polgármester döntését, mondván:

szégyent hoztak Csehországra (értsd: a szobor eltávolíttatói). A szélsőségesek tapsolhatnak, hogy 2020 Csehországában egyesek köpnek hazánk és Auschwitz felszabadítójára.
 
konyev
Fotó:  FB
Költözés

Az oroszok kérték, a szobrot legalább adják ki Moszkvának, ha már nem akarják a közterületen látni. A probléma csak az, hogy a szobor nem a cseh állam tulajdona. Erre csak a kerületnek van lehetősége. Időközben megszólalt Ján Čarnogurský volt szlovák miniszterelnök is, aki jelenleg az orosz-szlovák baráti társaság elnöke. Jelezte, szívesen megvásárolná a szobrot, hogy Szlovákiában állítsák ki, ezzel kifejezve a szlovákság tiszteletét a "fasizmus legyőzője" iránt.

Miloš Zeman cseh köztársasági elnök a tőle megszokott, szórakoztató reakcióval rukkolt elő. Bár jelezte, a képrombolók primitívségével egyezik Konyev marsall szobrának eltávolítása, "hülye és ostoba" ötlet, de ettől függetlenül, nagyon nem oké, hogy az oroszok diplomáciai izmozással próbálnak beavatkozni Prága belügyeibe.

Epilógus

Néhány hete a moszkvai városvezetés azt javasolta, a metróhálózat Prága nevét viselő állomását nevezzék át Konyev marsall állomásra. 

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.