Egy nemzetközi szerződés elősegíthetné a jövőbeli járványok megelőzését?

2020. november 23., 09:22
ma7 | MTI

Egy, a világjárványokról szóló nemzetközi szerződés elősegíthetné a jövőbeli járványok megelőzését, valamint a gyorsabb és összehangoltabb reagálást - jelentette ki Charles Michel, az Európai Tanács elnöke a világ húsz legjelentősebb gazdaságát tömörítő csoport (G20) vezetőinek hétvégi csúcsértekezlete után vasárnap.

Charles Michel
Fotó: AFP
Charles Michel

Michel a tanácskozást követően kiadott nyilatkozatában kiemelte: a világnak jobban fel kell készülnie a jelenlegihez hasonló járványokra. Kijelentette, a Kereskedelmi Világszervezetnek (WTO) továbbra is fenn kell maradnia az egészségügyi vészhelyzetek elleni globális koordináció sarokköveként. A világjárványokról szóló szerződés kiegészítheti a WHO erőfeszítéseit - tette hozzá.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke örömét fejezte ki, amiért a G20-ak vezetői abban állapodtak meg, hogy a koronavírus elleni vakcinákat mindenki számára elérhetővé és megfizethetővé teszik. Mivel azonban több anyagi forrásra van szükség, az Európai Bizottság arra szólította fel a G20-ak vezetőit, vállalják, hogy 4,5 milliárd amerikai dollárral (mintegy 1363 milliárd forint) járulnak hozzá az oltóanyagokhoz való hozzáférést biztosító alaphoz még az év végéig.

"A válság tanulságaként fokoznunk kell a globális felkészültséget" - fogalmazott. Ezzel összefüggésben azt mondta, a fenntarthatóbb, befogadóbb és ellenállóbb világ megteremtéséhez fokozni kell az éghajlatváltozás elleni küzdelmet is. Az EU kijelölte az éghajlat-semlegesség felé vezető utat 2050-ig, és most több G20-partner is ugyanezeket a kötelezettségeket vállalta - közölte az uniós bizottság elnöke.

A világ húsz legjelentősebb gazdaságát tömörítő csoport (G20) vezetői vasárnap befejeződött, kétnapos csúcsértekezletük zárónyilatkozatában egyebek mellett ígéretet tettek arra, hogy finanszírozni fogják a koronavírus elleni vakcinák igazságos elosztását a világ országai között, hogy a szegényebbek ne maradjanak ki.

A G20-csoport tagországai adják a Föld lakosságának kétharmadát, a világ GDP-jének 85 százalékát és a kereskedelem 75 százalékát. A csoport állam- és kormányfői eredetileg a szaúdi fővárosban, Rijádban találkoztak volna, de a koronavírus-járvány miatt a kétnapos csúcstalálkozót videoösszeköttetésen keresztül rendezték meg.

Kövesse facebook oldalunkat is!