2023. február 26., 11:33

CIA-igazgató: Kína halált okozó eszközök Oroszországnak való átadását fontolgatja

A Magyar Nemzet beszámolója szerint a CIA igazgatója valószínűsíti, hogy Kína fontolóra vette azt, hogy „halálos segítséget” küldjön Oroszországnak, de az amerikai hírszerzés szerint Peking még nem hozott végleges döntést.

biden harris vezérkar
William Burns CIA-igazgató a kép balszélén.
Fotó: Twitter/White House
Biztosak vagyunk abban, hogy a kínai vezetés fontolgatja a halálos eszközök biztosítását

– mondta William Burns, a CIA igazgatója a CBS News amerikai hírtelevízió egyik műsorában.„Ugyanakkor nem gondoljuk, hogy a végleges döntés már megszületett, és nem látunk bizonyítékot arra sem, hogy a szállítások már megkezdődtek volna” – tette hozzá.  

A CNN pénteken arról számolt be, az Egyesült Államoknak olyan értesülései vannak, amik szerint a kínai kormány azt fontolgatja, hogy drónokat és lőszert szállít Oroszországnak az ukrajnai háborúban való felhasználásra -  írja a Magyar Nemzet. Akkor a halált okozó eszközök Oroszországnak történő esetleges átadásával kapcsolatban Vang Ven-bin, a kínai külügyminisztérium szóvivője azt mondta,

Kína mindig is körültekintően és felelősségteljesen kezelte a katonai exportot, és nem ad el fegyvereket konfliktusövezeteknek vagy harcoló feleknek.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.