2021. szeptember 28., 11:19

Biden kamerák előtt vette fel a harmadik, emlékeztető oltását

Az amerikai televíziós társaságok kamerái előtt, a Fehér Házban vette fel hétfőn a harmadik, koronavírus elleni emlékeztető oltását Joe Biden amerikai elnök.

Biden
Fotó: TASR/Ap

Biden biztonságosnak és hatékonynak nevezte a harmadik adag vakcinát. Az oltás nyilvános felvételével - az amerikai sajtó beszámolói szerint - az volt az elnök célja, hogy növelje a bizalmat a szérumok iránt, és az oltás felvételére ösztönözze azokat, akik még nem éltek az állam nyújtotta lehetőséggel.

Tudom, hogy nem úgy néz ki, de túl vagyok a 65. életévemen, jóval túl vagyok rajta, és ezért kapok ma emlékeztető oltást

- fogalmazott a 78 éves elnök, aki arról is beszélt, hogy felesége, Jill Biden is hamarosan megkapja a harmadik adag oltását.

Az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) a múlt héten hagyta jóvá, hogy a 65 éves és idősebb emberek, valamint a valamilyen alapbetegségben szenvedő, illetve az egészségügyi szempontból veszélyes munkahelyen dolgozó felnőtt állampolgárok megkaphassák az amerikai Pfizer és a német BioNTech gyógyszeripari vállalatok által közösen kifejlesztett Covid-19 elleni vakcina harmadik, emlékeztető oltását.

Az Egyesült Államokban azok a személyek jogosultak a harmadik, emlékeztető oltás felvételére, akik legalább hat hónapja kapták meg a második adag Pfizer/BioNTech vakcinájukat.

Az amerikai élelmiszer- és gyógyszerfelügyelet (FDA)

egyelőre nem hagyta jóvá a Moderna emlékeztető oltásra vonatkozó kérelmét, a Johnson and Johnson vállalat pedig még be sem nyújtotta azt.

Amerikai egészségügyi szakemberek szerint fontos a harmadik oltás felvétele, de a koronavírus elleni harcban a jelenlegi legfontosabb feladatnak azt tartják, hogy minél több oltással nem rendelkező személyt sikerüljön meggyőzni a vakcina felvételéről. A CDC adatai szerint az Egyesült Államok felnőtt lakosságának 23 százaléka még egyetlen oltást sem kapott.

Az emlékeztető oltások fontosak, de a legfontosabb dolog, amit meg kell tennünk, hogy több embert oltassunk be

- mondta Biden. Az elnök szerint azok, akik nem veszik fel az oltást "szörnyen sok kárt okoznak".

Az amerikai törvényhozás felsőháza, a szenátus republikánus frakciójának vezetője, Mitch McConnell is megkapta hétfőn a harmadik, emlékeztető oltását.

Örömmel osztom meg, hogy néhány perce megkaptam az emlékeztető oltást a COVID-19 ellen

-mondta a 79 éves szenátor. McConnell "könnyű döntésnek" nevezte az emlékeztető oltás felvételét.
Ned Price, az amerikai külügyminisztérium szóvivője hétfőn a Twitteren közzétett üzenetében jelentette be, hogy pozitív koronavírus-tesztet produkált.

Miután ma reggel tapasztaltam a tüneteket, röviddel ezután pozitív lett a COVID-19-tesztem, és most a következő tíz napban karanténban leszek

- írta Price.

Nem érzem jól magam, de hálás vagyok a biztonságos és hatékony oltásoknak, hogy megvédenek a súlyos betegségektől

- tette hozzá.

Az amerikai törvényhozás számos szenátora jelezte a közelmúltban, hogy pozitív lett a tesztjük. Lindsey Graham, Észak-Karolina állam republikánus, John Hickenlooper, Colorado állam demokrata, Roger Wicker, Mississippi állam republikánus és Angus King, Maine állam független szenátora is augusztusban jelentette be, hogy pozitív lett a koronavírus tesztje, annak ellenére, hogy megkapta korábban a védettséghez szükséges oltásokat.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.