2021. május 11., 12:13

Az osztrákok tavaly alig mentek nyaralni, de az idén bepótolnák

Tavaly az osztrákok több mint fele egyáltalán nem, vagy csak a szokásosnál kevesebbet ment nyaralni, ezért a felgyülemlett igény miatt az idén hosszú szabadságokat terveznek a karriere.at munkaközvetítő portál felmérése szerint.

201706030015100.000000000000000000000000000000001a_bulgariai-nyaralas_napospart1.jpg

Tavaly jelentős mértékben visszaszorították a nyaralási és üdülési célú utazásokat Ausztriában a járványvédelmi korlátozások, a karantén és a távolságtartási előírások.

A munkában állóknak több mint a fele egyáltalán nem, vagy a szokásosnál jóval rövidebb időre ment el üdülni a karriere.at online felmérése alapján.

Eszerint a dolgozóknak 36 százaléka

tavaly a szokásosnál kevesebb szabadságot vett ki, 17 százalékuk pedig egyáltalán nem.

Ugyanebből a felmérésből az is kiderül, hogy

a munkában állók a tavalyi kihagyást az idén - ha lehet -kompenzálni szeretnék.

A megkérdezettek közül minden negyedik ember két hétnél hosszabb időre tervez szabadságot kivenni.

A felmérés szerint a megkérdezettek 49 százaléka érzi úgy, hogy azonnal szüksége lenne szabadságra.

Georg Konjovic, a karriere.at igazgatója hangsúlyozta, hogy

sokan a részmunkaidős foglalkoztatás mellett merítették ki szabadságkeretüket.

A munkaadóknak ezért szerinte kiemelt figyelmet kellene fordítaniuk arra, hogy ezek az alkalmazottak is tudjanak pihenni.

A megkérdezettek 51 százaléka szerint a járványvédelmi korlátozások és azok következményei az idén is alapjaiban befolyásolják a dolgozók nyaralással kapcsolatos döntéseit.

Pihenési célból 44 százalékuk tervezi, hogy szabadságra megy, 59 százalékuk külföldre, 34 százalékuk belföldre és 7 százalékuk otthon maradna.

Mihelyt megkezdődik a nemzetközi utazási korlátozások enyhítése, a dolgozók jó része azonnal élni kíván a lehetőséggel, hogy felhasználja a felhalmozott szabadságát

- mondta Konjovic.

A munkaadóknak erre nem árt felkészülniük.

Hozzátette, hogy

a trend egyértelműen a hosszú szabadságok kivétele felé mutat.

A felmérésben megkérdezettek 37 százaléka két hétre, egynegyede annál hosszabb időre kíván szabadságot kivenni.

A megkérdezettek közül már csak kevesebb mint minden tizedik (9 százalék) elégszik meg hosszú hétvégéken eltölteni a szabadságát.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.