Az orosz erők ismét halálos légicsapásokat mértek több ukrajnai régióra
Orosz légicsapás érte szombatra virradóra a dél-ukrajnai Herszont és Donyeck megyét, legkevesebb ketten meghaltak - közölték ukrán hivatalos források.
Olekszandr Prokugyin, Herszon megye ukrán katonai kormányzója azt közölte, egy ember meghalt, 19-en pedig megsebesültek az éjszakai légitámadásokban. A Telegramon közzétett tájékoztatás szerint a halálos áldozat egy mentőautó sofőrje, a sebesültek között pedig egy gyermek is van.
Az Ukrajinszka Pravda című hírportál helyi hatósági forrásokra hivatkozva azt jelentette, hogy legkevesebb egy ember meghalt, 10 pedig megsebesült a kelet-ukrajnai Donyeck megyében lévő Szlovjanszkot érő orosz légicsapásban.
Vadim Ljah, Szlovjanszk katonai közigazgatásának vezetője azt közölte, hogy az orosz erők két FAB-250-es légibombával mértek csapást két tömbházra. Félő, hogy többen a romok alatt rekedtek - tette hozzá.
A hírportál Vinnicja város polgármesterére, Szerhij Morhunovra hivatkozva arról is beszámolt, hogy a nyugat-ukrajnai várost szintén orosz támadás érte, amely nyomán áramkimaradást jelentettek városszerte. Natalja Zabolotna, az azonos nevű megye kormányzója azt mondta, az utóbbi 24 órában 24 drónt semmisített meg a légvédelem a megye fölött, hozzátéve, hogy támadás érte a kritikus és a civil infrastruktúrát is, és legkevesebb hatan megsebesültek. Mint mondta, a mostani volt az egyik legsúlyosabb támadás Vinnicja ellen a háború kezdete óta.