2021. január 29., 12:52

Az EU érdeke az őslakos európaiak „megsemmisítése”

A Minority SafePack európai polgári kezdeményezés elutasítása nem meglepő fordulat az Európai Bizottság részéről – mondta az Erdélyi Naplónak adott interjúban Frank Creyelman, a Flamand Érdek nevű nacionalista-szeparatista belgiumi párt politikusa, a belga és a flamand parlament volt képviselője.

Frank Creyelman
Fotó: rtv.be
Frank Creyelman
Az Európai Unióban túlteng a liberális és globalista szellemiség, s nem érdekli az európai népek valódi kultúrája és nyelve. Legfőbb érdeke a globalizáció, valamint az őslakos európaiak és nemzetek megsemmisítése"

– mondta a politikus azzal kapcsolatban, hogy az Európai Bizottság két héttel ezelőtt úgy döntött: nem kezdeményez jogalkotást az őshonos kisebbségek jogait erősíteni kívánó európai polgári kezdeményezéssel kapcsolatban.

Az EU nem akar nagy kulturális szervezkedést, és minden bizonnyal nem akar olyan új államot, amely a bennszülött embereken alapulna. A legjobb példa erre az, ahogyan az EU kezelte a katalán népszavazást. Az eurokraták nem törődtek azzal, hogy a katalán kormányt bebörtönözték, mert >vakmerők< voltak a függetlenségről szóló népszavazás megszervezésében"

mondta a 2017-es katalán népszavazásról és annak politikai következményeiről.

Frank Creyelman szerint az őshonos nemzeti kisebbségeknek saját kezükbe kellene venniük sorsukat.

Alakítsanak politikai csoportokat, szövetkezzenek a többi kisebbséggel, és csapjanak sok zajt együtt. Ha a közösség politikai érdekei fontossá válnak, akkor a hagyományos politikai családok pártjai veszik át az önök nézeteit. Hosszú és kemény küzdelem ez, de jobb, mint az erőszak, amely Írországban vagy Baszkföldön évtizedekig zajlott"

– hangsúlyozta.

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.