2021. május 6., 17:15

Az amerikai kormány is közkinccsé tenné a vakcinák gyártási technológiáját

Az amerikai kormány is csatlakozott szerdán ahhoz a felhíváshoz, amelynek célja, hogy a koronavírus-járvány mielőbbi megszüntetése érdekében közkinccsé tegyék a világon a vírus elleni vakcinák gyártástechnológiáját. Ezért már Washington is támogatja a szellemitermék-védelem ideiglenes felfüggesztését e vakcinák esetében.

szputnyik
Fotó: TASR/AP

Miközben folynak a tárgyalások a Kereskedelmi Világszervezetben (WTO) a vakcinákhoz kötődő szellemitulajdon-védelem ideiglenes felfüggesztésének lehetőségéről annak érdekében, hogy még több gyógyszergyár állíthassa elő a kifejlesztett oltóanyagokat a világon, Katherine Tai amerikai kereskedelmi főképviselő bejelentette, hogy az Egyesült Államok is csatlakozik a több mint száz ország indítványához.
Tai hangsúlyozta: noha az amerikai kormány általában nagyon fontosnak tartja a szellemi tulajdon védelmét, a járvány megállítása érdekében az új típusú koronavírus elleni vakcinák esetében most kivételt tesz. A főtárgyaló azonban figyelmeztetett, hogy az ügyben a kívánt globális egyetértés csak lassan valósulhat meg, és ha meg is valósul, akkor sem lesz azonnal hatással a világ oltóanyagkészletére.

Az amerikai bejelentés közvetlen előzménye, hogy Ngozi Okonjo-Iweala, a  WTO nigériai származású főigazgatója zárt ajtók mögött tárgyalt olyan fejlődő, illetve fejlett országok nagyköveteivel, amelyek vitában állnak egymással a kérdésben, miközben abban egyetértenek, hogy szélesebb körben kell hozzáférhetővé tenni a koronavírus okozta  Covid-19 betegség elleni gyógymódokat.

A felfüggesztés ötletét először a Dél-afrikai Köztársaság és India vetette fel még októberben, és azóta több mint száz ország csatlakozott hozzá, köztük több nyugati állam is. Az amerikai kongresszus 110 demokrata párti tagja áprilisban levélben kérte Joe Biden elnököt, hogy az Egyesült Államok is csatlakozzon a felhíváshoz. A javaslat ellenzői - akik főleg a gyógyszeriparból kerülnek ki - azt mondják, hogy az intézkedés nem lesz csodaszer a járvány felszámolásában. Álláspontjuk szerint a koronavírus elleni vakcina gyártása összetett folyamat, a szellemi tulajdon védelmének felfüggesztésével nem lehet gyorsítani a gyártást, ráadásul a jogvédelem felfüggesztése árt a jövőbeni innovációnak.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.